2016. november 16., szerda

Érkezés: égiek földi háztűznézőben - Amerikai sci-fi: vízió a javából


Ki, milyennek képzeli a földönkívülieket?
Ha egy (szép?) napon látogatók érkeznének… Honnan is?
Legelébb (addig) is össze kellene fognunk saját magunkkal, egymásra kellene hangolódnunk; azután jöhet(né)nek.
Isten hozott Titeket!  

Érkezés. Arrival. Denis Villeneuve rendező amerikai sci-fije. Seregnyi kérdést tesz fel, s jó néhányra bizony van – igazán elfogadható – válasz-variációja, miközben beindítja belsőnk gépezetét.
Serkent. A művészet – mert ez az! – az egyik leghatásosabb noszogató, hogy újra és újra helyezzük el magunkat, egymást a világegyetem koordinátarendszerében.
Újszülöttünk, csecsemőnk cseperedik, s utólag visszapörgetve belső filmünkön az eseményeket, érzékelhetjük/láthatjuk, nem kizárt, itt a megoldás (egyik) kulcsa: e világra jövetelünk első időszakában, 0-6-8 évében valami olyasféle lakik még bennünk, ami arra utal a makulátlansággal, az őszinteséggel, a nyíltsággal, az előítélet mentességgel, szinte az egész kódrendszerrel, hogy ekkor még vannak információink , „Minek nevezzelek?” (Petőfi): odaátról. Utóbb sikerül mindezt alaposan/tökéletesen(?) smirglizni az emberfiából.
Hogy aztán majd, megint előhívja belőlünk a szükség. Mire/ha történetesen megérkeznek a Látogatók. Vagy mégsem jönnek (illetve igen, de észre se vesszük őket…), de krízishelyzetekben, s e földi portya végezetével szintúgy eljuthatunk a kiindulópontra. /???/
Fantasztikus az Érkezés. Mármint a filmbeli is. Amy Adams-szel meg főképp. Egy arc mire képes! Eltöpreng(het) arról is a halandó-néző, hogy a szavak, egy dolog. Mi minden más lehet sokkal, de sokkal fontosabb. Látszólag paradox, hiszen Dr. Louise (Amy) nyelvész, őt kérik/bízzák meg, hogy a Látogatóinkkal próbáljon szót érteni. Ahány nyelvet beszélsz… Ám, ha nincs szíved, ha nem éltél meg (és ez nem csak az évek számának a függvénye) bizonyos létdimenziókat, örömöket/tragédiákat…  Louise-zal a legszörnyűbb történik, ami emberrel történhet, elveszíti a kislányát; de rövidke élete során mi mindent kap tőle újra/vissza a mama, aki nem mellékesen tudós is… Ha a rezgéseid hamisak, mesterkéltek, akkor megette a fene az egészet!
A ragyogó forgatókönyv Eric Heisserer, a rendkívüli, letisztult képi világ Bradford Young érdeme. Amiképpen ők képzelik, jelenítik meg az Érkezőket is! Semmit nem von le ebből, hogy még millió egyéb forma létezhet.
Nézzünk csak a tükörbe: két lábon járó – és most a többi porcikánkat ne részletezzük – mik is vagyunk? Földközelben úgy nevezzük magunkat: emberek. De ha majd a galaxisban portyázunk, „…Ha a merengés alkonyában / Szép szemeidnek esti-csillagát / Bámulva nézik szemeim…” (P. S.)
Bizarr? És akkor?

Lenyűgöz az Érkezés. Nem „csak” a miatt, amit sugároz, sugall, hanem amit elindít bennünk. Velünk. Értünk. Egymásért.
Mi itt(hon), e gömbünkön szeretnénk boldogulni, boldogok lenni. Közösen. Aztán már(is) – jó, azért közben is - érkezhetnek a Vendégek.
Izgulunk kicsit (nagyon!). Ők (m)ilyennek képzelnek minket?
S vajon milyennek lát bennünket a Jóisten?

                                                      2016. november 16.
                               www.alon.hu

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése