Akiknek látniuk kellene ezt a filmet, azok aligha fogják
megnézni. Ha mégis, gőzük sem lesz róla, miről/kiről szól. Ez ugyanis valamennyiünk
lelkiismeret-vizsgálati mozija. Tehát személyes/kényes ügy. De miért is lenne
muszáj szembenézni önmagunkkal, a valósággal? A főmuftiknak nem kell tükör;
illetve csak olyan, ami a patkányábrázatukat jóságos atyaistenekként sugározzák
(vissza). Az a csoda, hogy Birdman-adót eddig még nem vetettek ki a fiúk (akik
amúgy az aranybányában trónolnak). Ámbár nincs kizárva, hogy utólag megteszik.
Kaphat egy maflást, aki lázadozik ellene (mármint a dézsma ellen), s nem
kussol, legyen az akár helyi basáskodó/véderő országlár (romvédelmi miniszter).
Üt a kilencszeres Oscar-jelölt cinema, kéretik addig a
mozikba szaladni, amíg nem tiltják be.
Igen-igen, pontosan azért, mint azt már pedzegettük:
számvetésre kényszerít. Ha már egyszer itt vagyunk, miképpen is sáfárkod(t)unk
ezzel a térkitöltő figuránkkal? Lelki, szellemi töltetünk – no, azért ne nagyon
túlozzunk – mennyiben/mennyire hányt fittyet a gravitációnak: képesek voltunk-e
valaha is szárnyalni, másokat röpíteni? Vagy (csaknem) mindig az önzőségünk
űzött-hajtott előre/hátra, a nekem ide mindent meg a pereputtyomnak vezérelv
masíroztatott folyamatosan szabadságharcban állók(k)ént?
Kellemetlen, hogy életünk minden pillanatában ott „liheg”
körülöttünk egy kamera, rögzítő automata. Lekapcsolhatatlanul. Se egyik, se
másik snittet nem lehet lenyel(et)ni, semmissé satírozni; a hatás(kör) emberfeletti.
Ezt megemészteni nem igazán képes egy magát felsőbbrendűnek vélő/tartó akarnok.
Ergo: dühös mindenkire, csak a főszereplőre, azaz önmagára nem. Itt minden(ki)
összeesküdött ellene, az is gyanús, aki nem gyanús... Jujuj!
Szűkítsük azért a kört, hiszen meg nem kerülhető/kerülendő:
én, magam, miképpen is állok életmér(l)eg dolgában? Kaparjuk csak össze
tákolmányunkat - na, ne má’, hogy csak másokat pécézzünk ki -, veselkedjünk neki
a legszemélyesebb leltárkészítésnek: tudat(unk)ra eszmélésünk óta, mégis, mi
kerül ebbe, mi meg abban a serpenyőbe? Ideig-óráig lehet hamukázni,
handabandázni, másokra mutogatni, a körülményeket okolni, kortársakat csepülni,
de: mikor, mi múlott/múlik, mállott/mállik – rajtam? Rajta-rajta, beszakadt a
pajta, bent maradt a … Hááát, kéretik csak abbahagyni a nyávogást, a kutyulást,
a blöffölést, a kábítást. Csücsüljünk csak le – jó, akár miután alaposan
kitomboltuk magunkat -, és az éves/évtizedes zárszámadás(ainka)t ne, ne
kozmetikázzuk tovább! Vegyük csak szépen, sorra (közös) dolgainkat; nincs
kecmec. Akadnak sóhajok, bizony-bizony, amelyekhez képest tájfunok meg cunamik
harmatgyenge erőpróbá(lkozáso)k.
A mellőzés meglepő ereje alcímű Birdman – Alejandro Gonzales
Innáritu rendező, Michael Keaton, Edward Norton és Társaik - legfőbb érdeme,
hogy többsíkúvá igyekszik képezni látásmódunkat, megpróbálja korrigál(tat)ni egyensúly-zavarainkat;
felebarátaink feje és szíve sem lesz már talán-talán tőlünk kozmikus
távolságra. Jó, nem csodapirula/filmtabletta (vény nélkül nem is kapható),
hipp-hopp, aztán oké…! Ennyire azért nem egyszerűsíthetőek le ügyeink; de valóban
el- és beindít: lelkiismeretvizsga-film. Önmagukból ki-, másokba meg bevándorolni
szándékozó értékhordozók, kvalitásközvetítők, adó(k)-vevők - s nem adót
(ki)vetők, mindenki mást agyonnyomorítani akarók! - számára.
www.alon.hu szp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése