1943 januárja, Varsó
" – Meddig tarthatunk ki így, Mundek? Már csak harminc
emberünk, tíz pisztolyunk és hat puskánk van!
Mundek elmosolyodott.
- Egész Lengyelország csak huszonhat napig tudott kitartani.
Mi már többel dicsekedhetünk. – Mundek kijelölte az őröket, szétosztotta a
kevés megmaradt élelmet, kijelölte a hajnali őrjárat útvonalát.
Rifka, az egyik lány fölvett egy ütött-kopott harmonikát, és
halk, lágy dallamot kezdett játszani rajta. A nyirkos, nyálkás bunkerben, három
méterrel a föld alatt a megmaradt Megváltók különös, sóvárgó kórusa csendült
föl. A dalt, amelyet énekeltek, még gyermekkorukban tanulták. Arról szólt, hogy
Izrael földjén, Galileában gyönyörű a táj, hogy búza nő a mezőkön és lágyan
hajladozik a szélben. A varsói gettó bunkerében énekeltek a galileai mezőkről,
melyeket, jól tudták, sosem fognak meglátni.
- Riadó! – szólt le egy őrszem, aki a lángoló romok között
megpillantott egy ide-oda cikázó alakot.
Kialudtak a fények, sötétség és némaság telepedett a
bunkerre. Azután az egyezményes ritmusú kopogtatás hallatszott.
Az ajtó kinyílt, becsukódott, a bunker újra kivilágosodott.
- Dov! Az Isten szerelmére! Mit keresel itt?
- Ne küldj el még egyszer, Mundek!
A két testvér átölelte egymást, és Dov sírva fakadt.
Jólesett, hogy ismét Mundek karját érezhette maga körül. Mindenki Dov köré
gyűlt, meghallgatták a végső, tragikus híreket, hogy a lengyel földalatti
mozgalom egyértelműen elzárkózik a csatlakozástól, és odakint mindenki más is
némán hallgat a felkelésről.
- Most, ahogy visszajöttem – mondta Dov -, a csatornák tele
voltak emberekkel, akik csak feküdtek ott a mocsárban. Olyan gyengék, hogy
fölállni sem tudnak. Nincs hová menniük. Varsóban senki sem fogadja be őket.
A kis Dov tehát visszatért a gettóba. És különös dolog
történt. Egész Varsóból és a környező vidékről azok a zsidók, akiknek korábban
sikerült megszökniük és keresztényként élniük, most sorra tértek vissza a
gettóba, a végső küzdelemre. Arra jutottak, hogy megtiszteltetés, ha méltósággal halhatnak meg.”
(Leon Uris Exodus, Fabula Könyvkiadó, 1989 – Fordította:
Békés András –; 115-116. oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése