Hetvenhét évesen ez év hetedik hónapja hetedik napján koncertezett Londonban (hét év után ismét) Barbra Streisand. Kevés híján hetvenezren gyűltünk össze vasárnap a Hyde Park Serpentine-tó melletti szabadtéri arénájában.
Tizenhárom éves voltam,
amikor először láttam-hallottam Barbra Streisand-ot a Hello, Dolly! című
musical filmváltozatában. (Almási Éva adta a magyar hangját, partnerének, Walter
Matthau-nak Sinkovits Imre.) A szárnyalás vágyát ültette belém. Meg hogy nincs
lehetetlen. Megcsapott a boldogság szele. Hát, ilyen is létezik?
Földönkívülinek sejlett. (1970-et
írtunk.)S aztán mintegy negyven albuma s csaknem húsz mozija valamilyen módon életem részévé vált. Akadhatunk így néhány milliárdnyian.
Fapadossal Londonba.
Falatka-szállás (kifogástalanul tiszta) Barking-ban.
Hyde Park. Kora délután. Német
házaspár fél áron kínál két (nem hamis) bilétát. Most csípjenek meg! A küzdőtéren majd’ mindegyikünk „Brooklyn gyermeke”. Mint volt egykor az onnan, a mélyről startolt Barbra is. Aki huszonévesen máris „csillagpályájára állt”, hogy sok pici gyertyát gyújtson lelkünkbe (Babits Mihály után, szabadon).
A délután derekán a Királyi
Kórus (The Kingdom Choir) kapcsolja be a lélekrezsókat. (A húsz fős együttes
énekelt Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén.) A deresedő, cammogós-aranyos Kris
Kristofferson vegytiszta vágyódás. De még most is ügyes könnycsalogató. Az elegáns
Bryan Ferry bűvészien stimulálja rezgésszámainkat. Zenekarának leginkább
nőtagjait válogatta precíziós érzékkel.
20 óra 20 perc: Barbra-Barbra-Barbra
Streisand!Hát, ezt is megértük, megéltük!
„Egész úton hazafelé” szindróma keríti most hatalmába a krónikást, mert, hogy a csudába is lehetne lefesteni azt, amire a festőkészlet(em) alkalmatlan? (A piktorról már nem is szólva.) Képzeljük csak magunkat a Hyde Park arénájába, „ikonunk” bűvkörébe! Ugye, bölcs dolog kiszórni a meglévő szókészletet?
Barbra Streisand „fölskiccelte” életpályavázlatát kivetítőkön fényképekkel, filmbejátszásokkal. Mesterkéletlenül anekdotázott s énekelt. Approximatíve fele-fele arányban. Drámaiság – megtisztulás. Fojtott zokogás. Máskor önirónia. Itt és most létáram.
Mind eközben teázgatott.
Elképesztően gyönyörű!
A Broadway-csillag, Ramin Karimloo volt a vendége – igaz, előtte beugrott még hozzá Kris Kristoferrson Csillag születik (1976) duócskára – meg Lionel Richie amerikai énekes/zenész/színész!
Álltunk, álltunk - ki-ki megölelte a párját - a Szerelmes asszonnyal szemben, aki számára mindig saját maga a mérce. S aki bár nosztalgiázik, de ma is előre néz.
Az előző napi londoni Pride kapcsán megjegyezte: „Hiszem, hogy mindenkinek joga van mindenkit, bárkit szeretni.” A klímaváltozásról: „A hazugságok leküzdésének egyetlen módja, hogy az igazat mondjuk”.
„Mindenkinek felelnie kell magáért”, nyilatkozta többször korábban. Legutóbb, mikor a néhai híres/hírhedt kollégája ügyéről félreérthetően fogalmazott, képes volt kijavítani magát: „Borzasztóan sajnálom, hogy nem kellően válogattam meg a szavakat”.
A Barátom, Judy Garland-dal
búcsúzott Barbra Streisand.
Újra (sokadszorra)
meghódította Londont. Legelőször egyébként 1966-ban, huszonnégy évesen „vette
be” a brit fővárost, a Funny Girl-lel, ami akkor az év musicalje lett. Az USA
londoni követségén kitüntették, amiért hatásosan segítette elő az
angol-amerikai kapcsolatok elmélyítését.Az óta is szakadatlanul, megalkuvást nem ismerve küzd értünk, a demokráciáért, a toleranciáért, az egyetemes szabadságért, s hogy a hazugság sose válhasson igazsággá.
2019. július 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése