Porvers (1965)
Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.
Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb,vagy emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.
Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rádvall:másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.
Ha lehajolsz, még orra
bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi…
Pedig akit porig aláztak –
porig kell azért lehajolni. Ady Endrét (Érdmindszent,1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.), aki ma száz esztendeje hunyt el, ámbár soha nem hal/t/ meg, szintúgy Baranyi Ferenc költőóriás versével idézi meg a teremtuccse:
Baranyi Ferenc
Ady-idéző (1997)
Kortársunk lettél, Dózsa
unokája,
népedért síró, bocskoros
nemes, telázongó kálvinista, ki az Istent
bajtársának érezte, nem urának.
Kortársunk vagy, mert régi verssorokkal
a perc ma támadt emberkéit épp úgy
idegesíted, mint sok év előtt
a vén huncutokat, gonosz ostobákat.
És lásd, az öreg Kúnnék százezerszám
készülnek halni újra, mert a gyógyszert
- életükhöz hozzátenne néhány
hónapot még – nem tudják megfizetni.
Újpesten, elcsapott legények vackán
megint a nyomor álmodik, s a disznó-
fejű Nagyúrral nincs, aki kiálljon,
mert már a böllérkést is rozsda marja.
Korcsok, cifrálkodók és félig élő
magyarkodók ítélkeznek fölötted,
kitépnének a földből, mint a dudvát,
hiába vagy millió gyökerű.
Néped megint minden igának barma,
mert harcot végig - tudjuk – sose harcolt,
verőt játszik a vertnek született most
s közben fejét, jussát, szívét kobozzák.
Őrzői rég cserben hagyták a
strázsán
a hitet, mit az ember
Szépbe-szőtt itt,és Komp-ország – szennyes hullámot szántván –
a semmitől a semmihez verődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése