www.alon.hu
Vásáry Tamás (1933) világhírű zongoraművész/karmester A zenén túl Beethoven című műsora – maradéktalan összhangban a Savaria Szimfonikus Zenekarral – boldogságszérumként hatott a Bartók Teremben.
Vásáry Tamás csodagyerekként indult, csodaemberré vált, és az ma is. „Savariás” estjén csak mesélt és mesélt. Hanggal, szóval. Zongorával, dirigensi pálcával. Lényével. Többek között arról is, hogy Budán a szomszéd gyerkőc ezt kérdezte róla a szüleitől: „A Tamás gyerek”?
Vásáry Tamás összekötő kapocs köztem és – köztem. Egykori önmagam és a mai énem között. Hogy köszönő viszonyban maradhassak, velem. És újrakezdhessem bennem a saját párbeszédem. Miért vagyok én – még mindig - itt?
Mi az élet(em) értelme?
Kodály Zoltántól (1882-1967), akinek a tanársegédje volt, átvette azt a szokását, hogy sétálva tanulja a partitúrát. Ezt Hankiss Elemér (1928-2015) szociológusnak a létértelmet firtató könyvében (más kiválóságok társaságában) fejtette ki a Kossuth-díjas, Szepes Mária-díjas, Bartók-Pásztory-díjas, Prima Primissima díjas, francia lovagrend „tisztje”. Géniusz.
Tehát: sétálás, tanulás, partitúra.
Jó ízlelgetni a szavakat. Természetben, építkezni, közvetíteni. Eggyé válni a klímával/mindenséggel, fejlődni s fejleszteni önmagamat, értéket közvetíteni idő- és térsíkokon keresztül – átszűrve magamon meg hozzáadni én-lényegemet.
Hamvas Béla írót/filozófust (1897-1968) is idézte Szombathelyen: „A legnagyobb rang a Földön Embernek lenni.” Fűzzünk ehhez másik Hamvas bölcseletet: „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.”
Vásáry Tamás ezt teszi.
Tóth Aladár (1898-1968) zenetudós, operaigazgató, aki az egyik atyai barátja volt, azt mondta neki, valahogy ilyenképpen: ha valaki tízéves koráig harmóniában cseperedik, sérülésmentesen indulhat az életbe. Ha nem, törött szárnyú lesz.
Csakhogy Beethoven (Bonn, 1770 - Bécs, 1827) ellentmondani látszik ennek, hiszen pokoli gyerekkora volt, számos trauma érte. És mégis: szellemóriássá vált. „Gyöngyöt hozott létre a szenvedés” – tartja Vásáry Tamás, aki Meister Eckhart (körülbelül 1260 – cirka 1328) német filozófus, teológus, misztikus vélekedésével nyomatékosít: „A fejlődés leggyorsabb paripája a szenvedés”.
Beethovent részeges apja szinte kifacsarta. Szerelme nem lehetett az élettársa. Megsüketült a világ legnagyobb zenészeként. Háládatlan unokaöccse, gyámjaként, mérhetetlen csalódást okozott neki.
„És mégis erőt vett égből, földből. Imádta a természetet, ami az egyetlen bizalmasa volt.” (Vásáry Tamás) Nem volt gyógyulás /a süketségből/, nem volt remény. Tántorgott az öngyilkosság szakadékának a szélén, ám mégsem, soha nem adta fel a küzdelmet! Emberfeletti ember volt, aki emberzenét alkotott, s ugyanakkor mennyei muzsikát. Felmutatta azt (is), hogy az egyén legfontosabb tulajdonsága az erő.
„Őrült szenvedéllyel, hévvel tudott szeretni!” (VT)
Nappal-éjszaka, fény-árnyék, fényhordozó Lucifer; az ellentétek megtapasztalásán keresztül leszünk, akik vagyunk. Aki soha nem volt beteg, nem tudja értékelni az egészséget… S az egész e világi létezésünk folyamat a boldogság – önmagunk megismerése - felé.
Leépülés. Fölrepülés - isteniség! Álmodunk földhöz kötve, de/mert hiszen a lelki részünk szabad! „Sok életet kell megélni; nagy alkimista a sors. S a tiszta lélek fölszáll.”
Beethoven-művekből – szimfóniákból, zongora szonátákból – parányi meg gigantikus részletek csendültek fel a Bartók Teremben.
Vásáry Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar és a nézők között bensőséges, szeretetteljes kapocs formálódott. Itt és most belénk költözött az otthon vagyok biztonság érzete. Hogy közösen, együtt tudunk boldogok lenni! A Bozsodi Vonósnégyes – a művész-fivérek: Lóránt, Szabolcs, Zoltán, Tamás – is azt sugározta, hogy lélek a lélekkel képes egybeforrni.
Ha megtaláljuk/megadatik az egyensúly, akkor nem marad(hat) el a jutalom. A boldogság. Az újjá-, a megszületés. A Gyermek. „A még meg nem nyilvánuló minden. Ez maga az Isten, maga az istenség.” (Vásáry Tamás)
Sötétség után fölragyog a Nap.
Még ebben az életben.
2017. április 23., vasárnap
Tisztelt Szenkovits Úr! Teljesen véletlenül találtam rá erre az írására, miközben valami egészen mást kerestem. Boldog örömmel olvastam, mert Vásáry Tamás karnagy úr a jó barátunk. Ő valóban egy csodálatos ember, mondhatnám azt is, hogy szeráfi jelenség, már ami a gondolkodását illeti. Szeretünk a társaságában lenni, mert sok tudást ad át humorral fűszerezve és közben nem érezzük azt, hogy mi milyen keveset tudunk hozzá képest, ugyanis nagyon nagy tapintattal teszi mindezt. Ajánlom szíves figyelmébe az Üzenet c. önéletrajzi regényét, mert az sem egy mindennapi olvasmány. Köszönöm, hogy ilyen csodálatos cikket írt a kedves barátunkról. Tisztelettel: László Márta kórházpedagógus Budapestről
VálaszTörlés