Krisztus, a „GPS-ünk”

Orsos Zoltán atya: Jézus Krisztus, az igazi út című, 2019-ben megjelent kötetének előszava

Ahhoz egyetlenegy centimétert sem kell megtennünk fizikailag, hogy úton legyünk. Többféle értelemben sem.

Próbáljuk csak ki; csücsüljünk le valahová, bárhová. Vackoljuk be magunkat. Karosszékbe. Ha valóságos nincs, akkor képzeletbelibe. És ne tegyünk semmi, de semmi mást, mint csak bámészkodjunk.

Befelé. Önmagunkba.

Kifelé. Mások irányába.

Mit is veszünk észre az idő múlásával?

Az összes változást, persze, nem tudjuk fölsorolni.

Csak villanásszerűen: hogyan alakulnak a fények?

S az árnyékok/árnyak? A valóságosak meg a képletesen értendők egyaránt. Hiszen az imént még itt voltak, most meg máris arrébb húzódtak s eltűntek.

Voltak. Nincsenek.

Miképpen is van ez?

Itt vagyok egy ültömben, miközben – a már említett idő, bizony, kerekezik közben – máris úton lévő ember vagyok. 

Egyetlenegy lépést nem teszek, mégis utazom a világban. Más és más szegletbe érkezem, minden más és más megvilágításba kerül.

Hú-ha!

És ez még semmi.

Maradjunk csak továbbra is szemlélődők; magunkat fürkészők, magunkba figyelők.

Ugye, mekkora kaland már a bennem zajló utazásom (is)?! Velem, magamban. Mi minden jön szemben odabent! Szinte szembesülés-sorozat részese vagyok. Jé? Hát, ilyen is lennék?! Meg olyan is?!

Bújócskázom magammal, tehát vagyok.

De vajon sikerül-e megtalálnom azt, amiért egyáltalán érdemes itt s így e bolygón bandukolni? Haladni? Célirányosan!

S aztán megtalállak-e téged, megtalálom-e őt? Te meglelsz-e engem, ő megörül-e nekem? Felfedezzük-e mi egymást, ti velem miképpen juttok dűlőre, őbennük és köztem mi a közös, a hasonló? 

A boldogságos egymás-felismerés, egymásra-lelés? Maga a felfedezés-folyamat? 

Ez az egész – csoda?

Lám, még meg se mozdultam, föl sem álltam a karosszékből, máris csomó élményt ad(ott) a létem elemzése. S hol vagyok még a tényleges elindulástól? A „hajtóműveim begyújtásától” – a küldetésem megkezdésétől?

Mi lehet az egyetlen, az egyedi, a megkerülhetetlen útirányom, a mindenkor, minden körülmények közepette tévedhetetlen „GPS-em”, melyre biztonsággal hagyatkozhatom?

Idebent s odakint?

Egyetlenegy út van önmagunkhoz, egymáshoz és értünk: Jézus Krisztus. 

Isten Fia.

Hogy miképpen juthatunk el hozzá, és azonosulhatunk, forrhatunk eggyé a bennünk és a mindannyiunkban ott lévő Jézussal?

Mindenkinek megvan a saját útja, amit csak ő járhat – küzdhet – végig.

Szóval abból a bizonyos képzeletbeli fotelból, amit akár így is nevezhetnénk: gondolkozószékből célszerű mielőbb fölkelnünk.

Ki kell egyenesednünk. És el kell tudni indulnunk a velünk s egyben a bennünk lévő – Jézussal.

Fizikailag, lelkileg, szellemileg.

Vele s általa felvértezve.

Lét-programjával.

De amiként mi csak Vele, akképpen Ő is csak velünk – a hitünkkel, a verítékünkkel, az újrapróbálkozásainkkal, a csak azért sem adom fel akarásunkkal, valamint a nyitottságunkkal, a toleráns hozzáállásunkkal, az irgalmunkkal, a szolidaritásunkkal, a befogadási készségünkkel – együtt boldogulhat.

Csak így haladhatunk centiméterről-centiméterre.

Juthatunk egyről a kettőre.

Csak így részesedhetünk – nemzetiségtől, nemtől, kortól függetlenül – a krisztusi békéből és szeretetből.

Az árnyék/árnyak nélküli örök fényből.

                                                                    Szenkovits Péter