Szenvedély, élvezet, öröm - A világjáró Noé Inui hegedűművész és a rendkívüli Schotenröhr-Horváth Piroska zongoraművész szonátaestje - Szombathely, Bartók Terem, április 5., csütörtök, 19 óra - Műsoron: Mozart, Brahms, Weiner Leó és Bartók briliánsai

 

Kivételes szonátaest részesei lehetünk április 5-én, csütörtökön 19 órától a szombathelyi Bartók Teremben. Noé Inui hegedűművész és Schotenröhr-Horváth Piroska zongoraművész Mozart, Brahms, Weiner Leó és Bartók remek/műv/eket szólaltat meg.

A krisztusi korba lépő Noé Inui Brüsszelben látta meg a napvilágot görög anya és japán apa gyermekeként. Négyéves korától hegedül. Tanulmányait – Brüsszel után – Párizsban, Karlsruhéban, Düsseldorfban folytatta.

Húszévesen robbant be a zenei világba, amikor Helsinkiben, a Jean Sibelius Nemzetközi Hegedűversenyen kiérdemelte az Ifjú Tehetségek Különdíját. Utóbb számos úgymond viadalon állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Győzött New York-ban - „2009 Young Concert Artists Series”. 2012-ban a kimagaslóan tehetséges muzsikusoknak adható „Prix d’Honneur – Prix Julius Baer” elismerést könyvelhette el a Verbier Fesztiválon (Svájc). 2013-ban Észak-Rajna Vesztfália ösztöndíjasaként folytathatta tanulmányait.
Önállóan koncertezik s kamarazenészként turnézik Németországon kívül Svájcban, Ausztriában, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban. Jeles művésztársakkal – például Martha Argerich-hel, Leonidas Kavakos-szal – lépett fel New York-ban, a Merkin Concert Hall-ban, Washingtonban a Kennedy Centerben, Bostonban az Isabella Stewart Gardner Múzeumban. 2011-től évente kétszer vendégszerepel Japánban a Nagoja Filharmonikusokkal, illetve a Japán Filharmonikus Zenekarral.
„Mesés energiájú, hatalmas tehetségű. Széles spektrumú játéka lenyűgözte, megbabonázta a közönséget”, írta róla a New York-i The Strad. „Szenvedély, élvezet, öröm. Káprázatos pirotechnikájú, lobbanású művész.” (Washington Times) „Sugárzó intenzitás. Fiatal csillag a hegedűsök égboltján.” (Kleine Zeitung, Klagenfurt)
Noé Inui a tizennyolcadik század végén Mantuában, Tomasso Balestrieri (1738-1790 – olasz lézernek becézik máig is a mestert) által készített hegedűn játszik.

Schotenröhr-Horváth Piroska Körmenden született, Németországban élő zongoraművésznő. Tanulmányait a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte Bognár Ferencnél. Kitűnőre végezte el pedagógusi diplomáját Pécsen, prof. Bodó Árpádnál. Számos szemináriumon és kurzuson vett részt. Például a Bartók Szemináriumon Rados Ferenc és Sándor György osztályában. Prágában prof. Frau Rauchnál mélyítette tudását.

Művész diplomáját a düsseldorfi Zeneművészeti Főiskolán szerezte prof. David Levine és prof. Christian de Bruyn osztályában. Ugyanott kapta meg a dalkísérői művész diplomáját.
A nyolcvanas évek végétől állandó szólistája a bonni Magyar Nagykövetségnek, ahol elismert művészekkel, többek között Simándy Józseffel, Kocsis Alberttel lépett fel.
1988-ban Bartók Béla hamvainak hazatérésénél a németországi határon játszott Bartók fiai jelenlétében.
Tanári munkájával egyenértékűek koncert-fellépései.
Kamara- és szólókoncertjei váltják egymást. Repertoárján a klasszikus-romantikus és a modern zene egyaránt szerepel.

A két művész április ötödikén, csütörtökön 19 órakor, a szombathelyi Bartók Teremben briliáns művekkel, igazi csemegékkel kínál különleges élményt a publikumnak.

Fölcsendül Wolfgang Amadeus Mozart E-moll szonátája hegedűre és zongorára (Mozart 1778-ban Párizsban komponálta, édesanyja halálakor).
Megszólaltatják Johannes Brahms G-dúr – Regenlied - szonátáját hegedűre és zongorára (keletkezési éve: 1880; egyébiránt, „eső dal” ide vagy oda, napfényes szonátának is nevezik).
Weiner Leótól (akit elsősorban korszakos zenepedagógusként tartunk számon, ám alkotásait a legnagyobb klasszikusokéval egy szinten „jegyzi” immár a nagyközönség is) a 2. fisz-moll szonáta hegedűre és zongorára szólal meg.
A szonáta estet Bartók Béla Román népi táncok-ja zárja. Kroó György zenetörténész így jellemzi: „… a népi élet teljességét, gazdagságát idézi fel Bartók feldolgozása a hangversenyteremben”.

                                   2018 – nagypéntek
                                   www.alon.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fehérek közt egy európai - Alföldi Róbert Zalaszentgróton

 

                           Gordon Zsuzsa kétszeres Jászai-díjas,
                           érdemes művész emlékére (1929-2015)

„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik / és el is jutott a nyugalmas ágyig / még megkérlel, hogy :’Ne menj el, mesélj’ - / (így nem szökik rá hirtelen az éj) / s míg kis szíve nagyon szorongva dobban, / tán ő se tudja, mit is kiván jobban, / a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: / igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj. / Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, / mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt / s együtt vagyunk veled mindannyian, / kinek emberhez méltó gondja van.” /József Attila: Thomas Mann üdvözlése, 1937. január eleje/
Alföldi Róbert Zalaszentgrót vendége lehetett 2018. március 24-én, szombaton este a csaknem hat és fél ezer lelket számláló kisváros művelődési-felnőttképzési központjában.
A nézőtéri - a színpadon karéjban, a szomszédos teremben kivetítő előtt ülő - publikumot Baracskai József polgármester szívbéli szavakkal üdvözölte.
Veiszer Alinda – aki Vitray Tamás tiszteletet parancsoló utóda – beszélgetett Alföldi Róberttel.

„Hazudni pedig nem szabad”, villanhatott be sokunknak Deák Ferenc (1803-1876), az első felelős magyar kormány igazságügy-miniszterének intelme, amelyhez az est főszereplője ezúttal is hű maradt. S milyen a sors, 1848-ban „a haza bölcse” volt Zalaszentgrót első választott képviselője.

„Az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindig, mindent elmondasz”. „Nagyon igyekszem az lenni, ami látható belőlem. Ön-azonos.”

„Hozzáállás a munkához, a világhoz – a főiskolán tanultam meg Horvai Istvántól (1922-2004), Kapás Dezsőtől (1940-1993).” „S azt, hogy - vállalod-e?”
„Belenőttem a mellénybe.” (derül)
„Tisztában vagyok az értékeimmel.”
„Lemegyek kutyába a szeretetért. Ugyanolyan vagyok emberi helyzetekben, mint más. A kutyások között kutyás. A vásárcsarnokban vevő; persze, mosolyognak rám.”
„’Belga’ vagyok. Liberális, konzervatív. Nemzeti érzésű. Ami érdekes bennem mindenütt a világban, az, hogy magyar vagyok.  S ez olyan, mint a szerelem, a hit; ott belül van.”
„Mindenki éljen úgy, hogy a legjobban ki tudjon teljesedni, s hogy a másikat nem zavarja.”  
„Az árulást nem bírom.”
„Értelmiség – kutyakötelesség. Kevesen vagyunk, akik beszélnek.”
Színi előadások: „Kérdéseket feltenni, irányokat mutatni. Gondolkodási folyamatot elindítani.” „Sok ember személyes ügye lesz – talán.” „Hogy értelmét látom-e? Hiszek benne.”
„Kíváncsiság!”
„Szerethetően diktatórikus rendező vagyok. Ha túlszaladtak a dolgok, tudni kell azt mondani: bocsánat! Én tudom rendezőként, hogy neki (a színésznek) mi a jó - s honnan hová akarunk eljutni. Van egy világ(om), vízió(m). De mondjon jobbat! Miért ne fogadnám el?” „Mindenki hibázhat.” „Hörcsögparasztok (nevet) gyerünk!”
„Nem sértődöm meg színészként.”

„A migránsok valóban mind terroristák? Ugyanolyan történeteik vannak, mint nekünk.” „A dolgok nem fehérek s nem feketék. Nem lehet ilyen aljas módon elintézni a menekülteket.” „Rossz szándékú minden embercsoportban van.”

„Fölhúzom magam azon, hogy az V. kerületi rendőrkapitányság meg akarja büntetni a diáktüntetőket. Nem juthatunk el ide!”

Türelem és udvariasság (Márai Sándor /1900-1989/ író után, szabadon). Elegancia. Tisztelet. Nyitottság. Irónia. Vita. Tapintat. Szeretet. Együtt. Egymásért. Mert csak így szabad, így érdemes.

Zalaszentgróton. Magyarországon. Európában.
Az ENSZ égisze alatt.
„Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, / de mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők – szabadok, kedvesek / - s mind ember, mert az egyre kevesebb… / Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. / Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen / néz téged, mert örül, hogy lát ma itt / fehérek közt egy európait.”

                                   2018. március 25.

 

 

Sztárcsinálók: ember(i)ségpróba - Nagy Cili katartikus erejű rockopera-rendezése a szombathelyi Weöres Sándor Színházban

 

„Ameddig a történet csillaga / Röpíti a multakba sugarát: / A szem saját kezünkben mindenütt / Saját szívünkre célzó gyilkot lát, / S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!... / Isten csodája, hogy még áll hazánk.”
A látlelet még csak nem is 1981-ből való, amikor Várkonyi Mátyás (1950) zeneszerző és Miklós Tibor (1947-2013) (dalszöveg)író megalkotta az első honi rockoperát, a Sztárcsinálókat, amelyet most – március idusa tájékán - mutatott be a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata Nagy Cili (1978) rendezésében.
Petőfi Sándor (1823-1849) Isten csodája című, 1848 januárjában papírra vetett költeményének első versszakát idéztük.
Isten csodája, hogy még nem falta – teljesen – fel az ember az embert. Pedig nincs ádázabb ellenfele a halandónak a halandónál. S honfitársnak honfitársnál. 

Rómában zajlik a Sztárcsinálók.

Meg Pannóniában. Savariában. Scarbantiában. Arrabonában. Aquincumban.
Provincializmus: „szűklátókörűség, a szélesebb szellemi látókör hiánya” (Bakos Ferenc Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest).
Paranoiás parancsol – újra s újra - a birodalomban. Korlátozottak a (sajtó)szabadság-jogok. Camorra (szövetkezés valamilyen aljas célra) camorrával karamellizál. A nép – igaz, mintha ébredezne, de még mindig - manipulálható.
Megértés, befogadás, segítés: előzetesben.  

Szembesít a WSSZ Sztárcsinálók-ja.

Elegánsan. Telis-tele ötlettel, humorral, geggel.
Dráma. Szatíra. Groteszk. Abszurd.
Élet.
Elképesztő a ritmusa, a lüktetése. Hajszálpontos.
A történetsor, gesztus, tekintet, az egész példázza: galádul meg akarnak bennünket vezetni autokraták, diktátorok, Nérók. Akiknek, semmi sem szent.
Nagy Cili ragyogó színésznő. S csodálatos szintézis-teremtő képességekkel megáldott művészember, aki mostani első nagyszínházi rendezésével azt is sugallja, hogy kötelezettségeink, feladataink vannak. Merjünk tisztességesek lenni, maradni, higgyünk egymásban, önmagunkban, a józan civil kurázsiban. A mindenkori kisisteneket kergessük el oda, ahol senki sem látja, mikor a megbánás(?) könnyzáporával küszködnek.

Ki-ki olyan erőtartalékokat mozgósít, ami arra is képessé teszi, amire korábban talán még gondolni is alig-alig mert.

Németh Judit (Agrippina, Néró anyja) káprázatos. Gonda Kata (Poppea) - szerintem táncolva született – varázsló. Jámbor Nándor (Néró) a szó legszebb értelmében bizonyítja: nincs lehetetlen. Formán Bálint (Juvenalis, költő) meglep sokoldalúságával, máskor megnyugtat, bátorít tisztaságával. (Ugyane szerepben Kenderes Csabára is kíváncsi vagyok!) Mertz Tibor (Seneca): „él”, de mindig. Akárcsak Szabó Tibor (Claudius, Péter apostol). Senkit nem lehet nem szeretni a csapatból, de őt aztán végképp nem. Nagy-Bakonyi Boglárka (Ulrica) és Papp-Ionescu Dóra (Octavia) csodálatos. Kálmánchelyi Zoltán (Jézus – máskor meg szélhámos „megváltó”) kifogástalan. Vass Szilárd (Claudius fia) vérbeli színjátékos, akárcsak Matusek Attila (Pál apostol), aki előadóművészi kvalitású. Balogh János (Zodius/Hírnök) sem a sor végén állt, amikor energiabombákat osztogattak. Szabó Róbert Endre (Tigellinus) és Kelemen Zoltán (Burrus) terrorelhárítókként keltenek kellő ellenszenvet. Miután szemrebbenés nélkül elvégzik (sorozatban) a piszkos munkát, őket is (naná!) likvidálják. Lénárdt Laura és Ostyola Zsuzsanna klassz csapat- s játszótárssá akart, tudott válni.
A vizuális tervezők - Besnyő Dániel, Maruscsák Dávid, Kaczmarski Ágnes – kreativitása kivételes. Kalapemelés jár Kiss Borbálának (díszlet), Takács Lillának (jelmez), Fejes Kittynek (koreográfia), valamint Balogh Líviának, Móri Csabának, Falusi Anikónak, Varga Máténak, Győrváry Eszternek is. 
Ha rockopera, akkor – magától értetődően – kulcsszerep jut a zenekarnak. Maronics Ferenc (zenei vezető), Csikós Miklós, Hotzi Péter, Kovács Attila, Németh Imre, Sebesi Tamás, Völgyi Attila szintúgy küldetést teljesít.   

Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor Sztárcsinálók-ja fajsúlyos, időszerű klasszikus. De jó, hogy Nagy Cili anno beleszeretett, s végre megvalósíthatta álmát! S inspirál(hat) művész-, néző-, kortársat: csak azért se adjuk fel! 

„Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem, / De mily kevesen gondolnak vele. / Oh nemzetem, magyar nép! éltedet / Mindig csak a jó sorsra bízod-e? / Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk; / Emberségünkből álljon fönn hazánk!” (Petőfi: Isten csodája – záró versszak)
                            2018. március 18-19. 

 

 

 

Létküldetésünk: aktiválva - Újabb Oscar-díj a láthatáron

 

„Tudd meg: szabad csak az, akit / Szó nem butít, fény nem vakít, / Se rang, se kincs nem veszteget meg, / Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, / A látszatot lenézi, meg nem óvja, / Nincs letagadni, titkolni valója.” (Heltai Jenő /1871-1957/ író, költő, újságíró Szabadság című versének kezdősorai – 1945. május 1.)
Politika - országászat. (A laptop pirossal aláhúzza, de régen így nevezték.) A csuda tudja, érzek benne valamiféle bájt. Tisztaságot. Felelősség-szerűséget, szolgálat-féleséget. Jogbiztonság-óhajt. Az igazságosságra való szándékot, törekvést.
Tragikus, hogy az országlás a trendi. Az uralkodás. Az uralom. Csak harmad- vagy negyedsorban ország-vezetés, kormányzás. Ha egyáltalán.

 

A Pentagon titkai (The Post). Amerikai szinkronizált film. Rendező: Steven Spielberg. Főszereplő: Meryl Streep, Tom Hanks. A veleje: a sajtónak a népet kell szolgálnia és nem a kormányt!

2018 márciusa, Magyarország.
Ha ezt a filmet – ami amerikai országlók hazudozásait feltáró szabad-sajtós csapat küzdelméről szól – bemutathatják nálunk, akkor még nem teljes a nyilvánosság blokádja.
Jóllehet a szabad zsurnalisztika, média, tömegkommunikáció csaknem egészét – néhány partizán orgánum kivételével – felszámolták az országlók.
Nincs The New York Times-szunk, The Washington Post-unk (annak a bizonyos 1971-es évnek a nyarán még „csak” regionális hatósugarú volt), amelynek a tulajdonosnője és a főszerkesztője leközölte azokat a titkos iratokat – lesz, ami lesz; súlyos börtönéveket is kaphattak volna -, melyek bizonyították, hogy a vietnami háborúval kapcsolatos amerikai szerepvállalásról évtizedekig hazudott az összes, de az összes kormány, kivétel nélkül.
Kétszínűséggel, torzítással, koholmánnyal; becsapással bődületes, jóvátehetetlen egyéni s közösségi károkat, kínokat-keserveket, traumákat, tragédiákat okoztak az amerikai népnek, közvetve: az emberiségnek.
Mifelénk: külhonba kiakolbólított fél millió – zömében fiatal, középkorú – munkavállaló. Agonizáló egészségügy. Kézi vezérlésű, az esélyegyenlőséget szinte szétporlasztó iskolarendszer. Minden szinten Putyin-páviánok ügyeskedései, kollektív kártevései. Nyolc-kilencmillió camorra-kerítésen kívülre rekesztett magyar ember szenvedi – s tűri – a lenézést, az átvágást. A kifosztást. A kizsigerelést.
A bátor Katherine Graham lapkiadót megformáló Meryl Streep-et, aki emberként s művészként egyaránt példát mutat létküldetésből, huszonegyedszer jelölik Oscar-díjra. A szabadságért kiáltó/küzdő cinema (a legjobb film díjára is esélyes) párafüggönyt ereszt a szemünkre.

 

S ha már Oscar (jelölések), akkor a szintén amerikai, föltételezhetően a hidegháború idején játszódó látomásfilm: A víz érintése. Rendezője Guillermo Del Toro. A főszereplő Sally Hawkins (Elisa).

Tizenhárom(!) nomináció.
Fiktív, de éppúgy a lelkünket acélozza. Szintén nő a főhős. Nem (lap)tulajdonos, nem gazdag. Ráadásul néma. Levegőnek se nézik. Pláne nem, merthogy takarító/nő/. (Ál)tudományos, szuper titkos, kormányzati/országlói, (gén)manipulációs intézményben. Ahol kísérletezgetnek. Jövőt hazudoznak. Saját zsebre. Közben ki(f)osztják – megalázzák - a beosztottakat.
Elizánk nagy ívben tesz erre a szétrohadt bagázsra. Ő akkor is, csak azért is boldog akar lenni. Nem hagyja, hogy bárki is megfossza attól, hogy legalább egyszer, egyetlenegyszer embernek tekintsék. (Vissza)sugározza azt a kedvességet, gyöngédséget, jóságot, szeretetet, amivel őt a Mindenható megajándékozta.
Bolygónkra bevándorlóval, fantasztikus – kétéltű - teremtménnyel esik szerelembe. És fölveszi a harcot azokkal a szemfényvesztőkkel, akik a sarlatánság oltárán akarják föláldozni (elpusztítani) a kedvesét, mint kísérleti alanyt.
És sikerül! Összefogással. Nem utolsósorban a víznek, az egyik legősibb, legtisztább alap-, alkotóelemünknek, mindennapi betevő folyadékunknak köszönhetően.
A legeslegjobbkor érkezett hozzánk ez az angyali mese/üdvözlet.

 

Sorozatban immár harmadik éve nincs Oscar-gála - magyar film nélkül. Vajon miért nőtt meg (ismét) az ázsiónk?

Talán mert mindarról mernek, tudnak, akarnak filmnyelven beszélni honi művészeink, amire e tájon mostanság a leginkább ki vagyunk éhezve-szomjazva, akárcsak az amerikai, az ázsiai, az afrikai, az ausztrál bolygótársaink.
Létlobbantók.
S talán nem véletlenül mindahány remekünket támogatta hivatalos honi filmintézmény. Önnön maguknak is elegük lehet a mai magyar rendszer(telenség)ből.
Országlók ámokfutásából.
A Saul fia című Nemes Jeles László film kapcsán erről is elmélkedtem ( teremtuccse, 2015. június 10.): „…visszaadja a hitünket, igen is, igen is, igen is: folttalannak, makulátlannak, szennyezetlennek is lehet, s kell maradni! Nem, elsősorban nem miattunk, hanem a lányaink/fiaink érdekében. Meg lehet bennünket mosolyogni, le lehet bennünket nézni, egy valamit azonban nem lehet: megalázni. Mert föllázadunk! Nem szóban, nem, nem! Az már kevés!”
Deák Kristóf: Mindenki (teremtuccse, 2017. február 4.): „A történet bárhol játszódhatna, akár az Újvilágban, avagy az Urálon túl, ám nagyon közép-európai is. Demonstráció a megkülönböztetés, a kirekesztés, az embermustra ellen.
Gyermekkórus tagjai összefognak az őket rafináltan manipuláló, rosszmájú, irigy, dühös zsarnok-karnagy ellen. Elég volt!
Lázadásukat siker koronázza, merthogy elűzik a hadiperszónát.
Fölszabadulnak. Boldogok.”
„S talán ismét hinni merünk abban, hogy mi is képesek leszünk összefogni és elűzni a hatalmuk megtartása érdekében semmitől vissza nem riadó autokratákat. Szükségeltetik rátermett, tehetséges, önzetlen, tekintélyes vezéregyéniség, mint a Mindenkiben: Liza, akinek a jeladására meg lehet fogni jó erősen a másik, egymás kezét.
Akkor már nincs lehetetlen.”
Testről és lélekről – Enyedi Ildikó filmje (teremtuccse, 2017. március 1.): „… a lényünkért, a vesztünk ellen emel szót. Hogy: ne! S miképpen: igen!
Mások vagyunk. Még szép! Vessünk számot önmagunkkal, s igyekezzünk beköltözni kortársaink lényébe. Emberébe. Állatéba. Növényébe. A mindenségébe.
Bitang nehéz nyitni magam felé, kegyetlenül fáradtságos kifelé. De vajon nem ezért vagyunk-e itt?”

 

Országlás helyett – országászat. A nagy többség érdekében. Türelem és udvariasság (Márai Sándor után szabadon). Humor. Elegancia. Gesztusok a kiszolgáltatottak, a nehezebb sorsúak felé.

Tisztaság. Tisztesség. Lelkiismeret. Tolerancia. Felelősség. Vitafórum. Szolgálat. Befogadás. Jogbiztonság. Igazságosság. Szeretet.
„Míg több jut egynek, másnak kevesebb, / Nincs még szabadság, éget a seb. / Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, / Te sem vagy még szabad, te is csak… / Gyáva rab vagy.” (Heltai Jenő: Szabadság – befejező gondolatsorok)
                                                2018. március 1-2.