Védnöki oklevél Törőcsik Marinak - Mottója: "Kimondhatatlanul jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot." (Pilinszky)

 
www.alon.hu
Védnöki oklevelet vehetett át Törőcsik Mari Cannes-i nagydíjas és életműdíjas, kétszeres Kossuth-díjas, a nemzet művésze és a nemzet színésze velemi otthonában.
Törőcsik Mari még a múlt év nyarán vállalt - erkölcsi támogatásával s anyagi hozzájárulásával - védnökséget arra, hogy megújulhasson Sopronban Széchenyi István szobra, amelyet a „legnagyobb magyar” tiszteletére 1897-ben (a főváros után másodikként) emelt a nemzet a hűség városának szívében.
A nemes akciót kezdeményező Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet, Perkovátz Tamás elnökkel az élen több mint félszáz település megközelítőleg négyszáz védnökének támogatásával újította meg Széchenyi soproni szobrát, cseréltette ki a talapzatán található négy gránitlapot újakra; huszonnégy karátos betűkkel vésette rájuk magyarul, németül, horvátul és angolul Széchenyinek egy hazaszeretetről vallott gondolatát.
Ki-ki védnökséget vállalt egy-egy betű felett, ezzel is kinyilvánítva tiszteletét Széchenyi szelleme és alkotó munkája iránt. S egyben a támogatók – köztük Törőcsik Mari – beírták a nevüket a szobornak a történelmébe, hiszen a talapzatba a 2016. szeptember 21-én, Széchenyi születésének 225. évfordulóján elhelyezett dokumentumokban a jótevők/patrónusok neve is szerepel.
Az őszi szoboravatón nem tudott jelen lenni Törőcsik Mari, s mint ismeretes, időközben kórházi kezeléseken is átesett, így csak most, e télutón vehette kézbe védnöki oklevelét Velemben. 
A pártfogók egy általuk választott idézetet is küldtek az utókor számára úgynevezett időkapszulában. Törőcsik Mari hitvallása: „Kimondhatatlanul jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” /Pilinszky János, 1921-1981/.
A mecénások között találjuk az 56-os mártír honvédelmi miniszter, Maléter Pál özvegyét, Gyenes Judith-ot. Az ő jelmondata: „Világ, világ, mily gyönyörű / tudsz lenni! (Mi vagyunk csúnyák!) /Babits Mihály, 1883-1941/.
Törőcsik Mari mellett más Vas megyeiek is bekapcsolódtak a Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet Széchenyi-szobros felújításába, (betű)védnökségébe. A körmendi Némethné Bartik Zsuzsa patrónus a következő jelmondatot választotta: „Először csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen”. /Assisi Szent Ferenc, 1181-1226/. A szombathelyi oltalmazó, dr. Banga Lajos hitvallása: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” (Mécs László premontrei szerzetes, költő, 1895-1978/.
E sorok írójának jutott az a megtiszteltetés, hogy a védnöki oklevelet átadhattam Törőcsik Marikának. Pártfogótársként az ars poeticám: „Az ember(i)ségnek makulátlanul légy híve, oh magyar!”
Marika szíves örömest szignózta Széchenyi István füveskönyvét, melyet eljuttatok Perkovátz Tamásnak, aki a legfőbb motorja, hajtóereje volt a soproni Széchenyi-szobor megújításának. A Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet elnökének alapelve: „Merjetek nagyok lenni, ti, kik jobbra vagytok híva, születve.” (Gróf Széchenyi István, 1791-1860)
S álljon itt egy csokorra való Széchenyi-idézet ugyane kötetből (Merjünk nagyok lenni… Széchenyi István füveskönyve, Lazi Könyvkiadó - Szeged, 2016; válogatta, szerkesztette: Reisinger János): „Minden reformot az embernél és különösen önmagunknál kell kezdeni.” „Több emberség és bölcsesség jutott-e a szívtelen és hígvelejű politikába? – Nem!” „Ami vérünket és honunkat illeti, én a középszerűt és annál erőteljesebben az aljast egyáltalán soha be nem fogadtam politikai szótáramba.” „A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége a magyar.” „Hol ember emberen uralkodik önkénnyel, ott virág helyett halotti ravatal födi a mezőt, s az egész természet gyászol.”
„Minél nagyobb az igazság valahol, annál nagyobb a közboldogság, és minél jobban gyarapodik a gazdag, annál több jut a közjóra, és a szegénynek is.”„Meg kell szüntetnünk a népszerűségért való licitálást, mert ez homlokegyenest az önkénynek béklyóiba vezet.” „
„A szolgálat az egyetlen cél, amiért élnem kell.” „Senkinek semmije nem lehet, legalábbis tartósan, míg nincs az egésznek.” „Az egyes csak úgy lehet nyertes, ha nyertes a közönség.” „Tőlünk függ minden, csak akarjunk.” „Rajtunk senki nem fog segíteni, de nem is segíthet, csak mi magunk.” (Széchenyi István füveskönyvéből)

                                                           2017. február 28.

Vineta Köztársaság, avagy hogyan tovább? - Weöres Sándor Színház, Szombathely

www.alon.hu
„Help, I need somebody /Segítség, szükségem van valakire” (John Lennon költő, zeneszerző, énekes, 1940-1980).
Az emberek kezében van a jövőjük. Hogy az már megint a múlt? Hiszen soha – jó, többnyire - nem vagyunk képesek, úgy en bloc (anblok) helyesen gondolkodni, dönteni, lépni.
Hát, húzzuk le (megint) azt a bizonyos redőnyt s nézzünk (újra) valami egészen más, nem földközeli előfordulás/mivolt után?
Az 1967-ben született német Moritz Rinke író Vineta Köztársaság című színműve létfeladvány. Meglehet, arról is szól, hogy bennünk van ugyan az örök megújulás vágya, de valaki/valami mindig keresztezi a terveinket. Persze jobbára mi, saját magunk teszünk magunknak s egymásnak keresztbe. Rendszerint azonban a másikban, másokban keressük a hibát és úgy véljük, rá is bukkanunk. Aztán retorziók kifundálásáért nem megyünk át a szomszédos bolygóra. Talán ebben az egyben bizonyulunk a világmindenség bajnokainak.  
Vineta Köztársaság, Weöres Sándor Színház. A rendező Réthly Attila. Tizenegy színművész kollégájával olyan tényállást mutat, amikor is férfiúk (sikeresek lehettek, egy ideig legalábbis) kapnak újabb esélyt arra, hogy helyre billentsék e(mberi) világunk egyensúlyát mini minta állam megalkotásával. Persze kiderül, hogy nem erről van szó, hanem ez az egész kamu. Terápiás célból gyűjtötték őket csokorba. Vajon képesek-e összeeszkábálni magukat? Egymást? Bennünket?
És ki(k) keveri(k) a kártyákat?   
No, újra ziccer helyzetbe kerül az emberfia, legalábbis azt hiszi, hogy megint övé a világ. Holott ezúttal is már eldöntetett, hogy a jövője milyen is - volt. Szép kilátások.
Dózis-gazdag a WSSZ Vineta Köztársasága.
Penge alakításokat regisztrálhatunk ismét, s egyben olyan csapatjátékot, ahol minden poszton az van, aki oda való. 
A „titkos tervezőcsoportban” a munkaközvetítő Orosz Róbert, építési vállalattól érkezett Horváth Ákos, vállalkozási tanácsadó Szabó Tibor, Bajomi Nagy György hajóskapitány, önkormányzati despota Mertz Tibor, sztárépítész Balogh János. A projektvezető (ispotálydirektor) Trokán Péter. Ki-ki hozza a tipikust, nyakon önti ezzel-azzal. Mindahány él. A viszony- s iszonyrendszer: brutális. A hajóskapitány feleségeként megrendít(ő) a drámasorozatban – nem sétagalopp a mi XXI. századunk!  – Vlahovics Edit. Skicceiben, mint cseppben a tenger, benne van az egész. Albert Zsófi hivatalnoknője hol valóságos, hol valótlan, vonzó meg taszító. Remeklés. Időzónákat így meg amúgy átszelve „egyenesen” az Újvilágból toppan be (ki) Kiss Mari és Bálint Éva. Frenetikusak. Ők ütik rá arra az (egyik) üzenet-féleségre a pecsétet, hogy a múltunk, a jelenünk, a jövőnk sorrendje, a történések s a meg nem történtek nem feltétlenül úgy (nem) következnek, ahogyan azt mi (nem) képzeljük, hisszük, érezzük, gondoljuk. Brr! Az ámokfutásunknak nem vagy másképpen ismerjük a kezdetét s a végét, illetve magát az utat A-tól B-ig (…; lehet, hogy a C-n keresztül mégis egyenesebb/rövidebb lenne?).
Ez éppen hányadik reinkarnáció? A jó életbe, ezt a ziccert is elbaltázzuk!
A jövőnk, a jelenünk, a múltunk, mégis, kinek a kezében volt, van, lesz?
„Segíts, húzz vissza a földre/Help me, get my feet back ont the ground” (Lennon).

                                        2017. február 25-26.

 

 

A király beszéde a királynék városában; Veszprém, Petőfi Színház - A nép zúgó tapssal fogadja

Talán még nem késő becsenni Csankó Zoltán (1962) aktor nevét a legrangosabb művészeti díjazottak listájára („nyakunkon” március 15.!). Befutó lehetne kollégája, Kőrösi Csaba (1959) és a rendező, az eredetileg szintén teátrista Funtek Frigyes (1958) is. Ha a hivatalos kultúrpolitika a legérdemesültebbek között tartja számon őket – igen helyesen -, és csak ugrásra vár, hogy fejet hajtson előttük, akkor sztornó.
David Seidlernek  (1937) A király beszéde című színművéből készített cinemát (2010) százmilliók zárták a szívükbe. Ki ne tartaná számon Colin Firth-öt (1960) hebegő-habogó Bertie-ként/York hercegeként/VI. Györgyként, Geoffrey Rush-t (1951) Lionel ausztrál beszédtanárként és bizony ne feledkezzünk meg a rendező Tom Hooper-ről (1972) se.
Veszprém, Petőfi Színház, 2017 eleje. A király beszéde: teátrumtörténeti bemutató.
Bensőnket megrengeti-megrendíti, lelkiismeretünket éleszti, önvizsgálatra inspirál a Csankó Zoltán (mint vendég - Bertie), Kőrösi Csaba (Lionel Logue) és Funtek Frigyes hármassal az élen.
2014-ben rendezte meg először A király beszédét - Kaposváron - Funtek Frigyes. Hogy milyen volt a Bertie-t megformáló Hüse Csabával (1974), a Lionel-t megmutató Sarkadi Kiss Jánossal (ő is ’74-es születésű)? Ízelítő akkori dadogásomból: „A kaposvári immunerősítő szétárad bennünk.” /Pacsirta Rádió, 2014. március 14. -  Oldalnézet/
A veszprémi sokkal-sokkal intenzívebben teszi ezt.
És milyen az élet, a sors, a Jóisten, merthogy A király beszédében Colin Firth magyar hangja: Csankó Zoltán! /Meg az Igazából szerelemben és a Mamma Mia-ban. Hab a tortán, hogy Geoffrey  Rush-nak ugyancsak ő adhatta kölcsön az orgánumát: A panamai szabóban, továbbá a Ragyogj!-ban./
A királynők városában megérezhetjük, mit jelent valóságszerű, szavatolt fenségnek lenni. Olyan kiválasztottnak, akit életcélja arra sarkall: szolgálja a népét. Európát. Az emberiséget.
Föl tudjak emelkedni kisszerűségen, el tudjam választani a búzát az ocsútól. Rendületlenül legyek híve hazámnak és a haladó világnak. Amiként Szent István király és hitvese tette. S történetesen Veszprémben építtette Gizella a legelső püspöki templomot 1001-ben.
Csankó Zoltán Bertie-je, York hercege arra is minta: erőfeszítésekbe kerül – rangtól függetlenül -, ha valaki több szeretne lenni szimpla földlakónál, s fel akarja, meri is venni a harcot a szörny, konkrét esetben: Hitler és pribékjeik ellen azért, hogy ember maradhasson az ember. Benne - bennünk - maradhasson a fény, s ha éppen éjszakai álomba merültünk is, ébresztő, csiholjunk tüzet! Világítsunk, hogy az ordasok takarodjanak oda, ahová valók: (vissza) a pokolba!
Nincs lehetetlen. Herceg és beszédtanár között csak mesterségesek a korlátok, lényegi különbség nem létezik, merthogy mindkettőnek van tartása, hite, szíve, hivatástudata.
Csankó Zoltán és Kőrösi Csaba kettőse folyamatos csiki-csuki, avagy húzd meg, ereszd meg. Megmaradjak annak, aki vagyok, de képes legyek mégis csak elfogadni a másik értékeit, felvenni annak rezgését, rezdülését. Ragaszkodni valamihez, másból pedig engedni; felismerni, hogy egymásra vagyunk utalva, s a közös cél érdekében képes legyek áldozatok vállalására.
Életre szóló barátság köttetik. Nem új keletű igazság: egyedül nem megy. Léttárs nélkül szintúgy nem. A két hitves szerepében Halas Adelaida (hercegné) és Módri Györgyi (a beszédtanár oldalbordája) sugárzó. Nélkülük mindkét fickó félkarú /fél/ óriás – vagy az sem – lenne. S kivételes művésznőkként férfi partnereik fantasztikus inspirátorai. Az odaadás eszményei így is, úgy is.
Nincs porszem a fogaskerekekben. V. György király Hunyadkürti György; a kaposvári alakításánál (ugyanő volt Bertie atyja, s itt mint vendég) még megkapóbbat alkotott. Belénk ágyazza: a valódi méltóság meglétét nem kérdőjelezi meg, ha időnként gyengék, elesettek merünk lenni; utunk végén pedig holtfáradtak (ha csak privát körben is, már ha egyáltalán létezik ilyesmi királyi itt-létben). Soltis Eleonóra (Bertie édesanyja/királyné) ugyanúgy átérzi szívéhez legközelebb álló fia szenvedését, kínját, küszködését, csak azért is harcát, végül: győzelmét – néma, de annál „hang/súly/osabb” aggódó-szerető jelenlétével! -, akárcsak mi, nézők. Akik már nem tudunk, de ha akarnánk – nem akarunk! – sem tudnánk kívülállók lenni. Vele és sokakkal együtt lábad könnybe a szemünk. Megnyugvással elegy üdvözültséggel érzékeljük meghatódás-sorozatunk gyógyírét. Csík György díszletei és jelmezei – célszerű, kreatív, bámulatos – remekművek.
Aki Veszprémben A király beszédét meghallgatja/megnézi, azt megérinti az is, milyen érzés valahová kivándorolni, ahol életem párjával otthont teremtünk ugyan, de igazán talán soha nem fogadnak be/el, még ha bírjuk/bírnánk is a nyelvet. Fából vaskarika: örök aktuálpolitika.
A Csankó-Kőrösi-Funtek fogat első az egyenlők között. Ha a márciusi medálokról esetleg most mégis lemaradnának, a szűnni csak alig-alig akaró zúgó taps jelzi, hogy a közönség Oscarjait mindegyikük magáénak tudhatja. Akárcsak a valóságos szobrocskát Colin Firth, Tom Hooper és Geoffrey Rush (igaz, őt a beszédtanáráért „csak” jelölték, a Ragyogj!-ért kapta meg a plasztikocskát 1997-ben). A legközelebb esedékes kitüntetés-konstrukcióba tüstént be kell telepíteni a varázslatos veszprémi művésztrió kódjait!

                                           2017. február 20.

 

Jackie: Natalie Portman - Az esendő ember elképesztően erős

www.alon.hu
Azokban a golyókban is benne volt a Jóisten, amelyek eltalálták JFK (John Fitzgerald Kennedy, született: 1917; az USA 35. elnöke) fejét Dallasban,1963. november 22-én. Abban is, ami nem volt halálos, s abban szintúgy, amely szétfröccsentette az agyvelejét. Minderről is tűnődik Jacqueline Kennedy (1929-1994) lelki atyja a Jackie című amerikai-francia-chilei filmdrámában.
E soraimban szintúgy benne van az abszolút létező? De hát akkor mi múlik rajtam/rajtunk? Ebben az égi-földi „bújócskában” ez az egyik legfurább talány. Bizonyos sávokat, rétegeződéseket - oh, egek, még mi mindent! - képtelenek vagyunk érzékelni, érteni, átlátni.  
Ha egy filmalkotás ilyeténképpen inspirál engem/bennünket, azt jelentheti/jelezheti: létművészeti produkcióról van szó. A Jackie az.
Natalie Portman tökéletes first lady.
Jacqueline tíz év két hónap házasság (1953. szeptember 12. – 1963. november 22.) után veszíti el – golyó általi halálra ítélt – párját. Millió darabra törik, akár egy szétrobbanó kristálygömb. És ekkor történik meg a csoda, ami a filmből is süt: az esendő ember elképesztő energia-mozgósításra képes.
Persze nem „csak” Kennedyvel végzett az orvlövész, hanem bizonyos szempontból Jackie-vel és egy egész nemzettel is.
S a folyamatosan mindenben, mindenkiben, mindenkor ott lévő Örökkévaló, definiáljuk ezúttal ekképpen: nem hagyja cserben sem az özvegyet, s „rajta keresztül” az Egyesült Államok népét sem.
Jackie nem csak magát szedi össze s építi újjá, heroikus küzdelmek árán, természetesen, hanem sugározza: a méltóságot, az elnök-férjhez és annak szellemi örökségéhez való ragaszkodást, a végső tisztesség olyan módon való megadását, ami szinte emberfeletti s mégis igen-igen emberi, bensőséges. Megtisztít, vigasztal, segíti nemzetét is a továbbélésben.  
Így történhetett ez 1963 komor őszén; most a művészet erejével lendít előre minket a Jackie című film. Rendező a chilei Pablo Larraín, forgatókönyv Noah Oppenheim. Oscar-jelölések: Natalie Portman (legjobb színésznő), Mica Levi (legjobb eredeti filmzene), Madeline Fontaine (legjobb jelmeztervezés).
A bölcselő papot mesterkéletlenül megjelenítő, Golden Globe- és BAFTA-díjas John Hurt hetvenhét évesen, 2017. január 25-én hunyt el.
Hogy e remekmű 2016-ban született, s éppen most ért el hozzánk, ez sem lehet véletlen. Benne van ebben is – természetesen – a legfőbb lény jelzése.
Vajon veszi-e a világ az adást?

                                                    2017. február 14.

 

A hullaégető: Gálvölgyi János döbbenetes/drámai főszereplése Győrben - Útilaput a gonosznak! A Vaskakas Bábszínház és az Orlai Produkciós Iroda színháztörténeti bemutatója

www.alon.hu
Nem babra megy a játék. Bábként akarnak engem/bennünket mozgatni olyanok, akik a megtestesült gonoszok, illetve akiket e sötét lelkűek manipulálnak. E gengszterbanda nagy hévvel kürtöli szét, hogy a világot, az emberiséget csak ők képesek megváltani. Holott éppen tőlük kellene megmenteni a kozmosznak e porszemét.
Kísértések sorozata a földi portyánk. De mindig, mindenkor, mindenhol van választási lehetőség. „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. (József Attila, Két hexameter – 1936. november-december)
1938-39-ben játszódik a világirodalmi rangú Ladislav Fuks (1923-1994)  A hullaégető című dermesztő regénye, amit a győri Vaskakas Bábszínház a budapesti Orlai Produkciós Irodával közösen vitt színre Gálvölgyi János (1948) főszereplésével. Pelsőczy Réka rendezése lenyűgöz s megrendít.  
Előzmények: 1969-ben elképesztő képi világú cseh/szlovák/ film készült a vérfagyasztó könyvből Juraj Herz (1934) rendezésében, a rendszerváltásig többnyire mellőzött, briliáns Rudolf Hrusinskyvel (1920-1994) a címszerepben. Fontos s igen szerethető figurát jelenít meg benne a fiatal Jirí Menzel (1938). Az alkotást feltétlenül érdemes megnézni a YouTube-on . Párját ritkító, akárcsak a mostani színpadi társa. A hullaégető magyar szinkronhangja – Gálvölgyi Jánosé!
Sátánok kezdik újra ellepni Európát s e galaxis-galacsint. Minden idegszálukkal arra összpontosítanak, hogy propaganda gépezetük csatasorba állításával ellenséget kreáljanak, beleverjék a szívekbe és a fejekbe: miért kell másokat üldözni, kirekeszteni, megsemmisíteni. Valójában a hatalmukat akarják konzerválni örök időkre.
A Gálvölgyi János által életre keltett prágai krematóriumi dolgozó, Karle Kopfrkingl befolyásolható személyiség. Meg lehet kísérteni. Lassacskán ugyan, mert ingadozgat, de azért előbb-utóbb mégis beveszi a kefét. A fenevad-hatalom az ujja köré csavarja. Sok-sok millió (milliárd?) hasonszőrűvel egyetemben. Kilúgozzák testét, lelkét, szellemét.
A kézi vezérlésű „robottechnika” az emberré válás óta ismeretes. Hát, ugyanott tartunk néhány tízezer éve. Hiába, fejlődünk…
Gálvölgyi János  missziót teljesít vaskakasos művésztársaival: Schruff Milánnal, Szúkenyik Tamással, Ujvári Jankával, Ragán Edittel, Gergely Rozáliával, Bora Leventével; Kálmán Eszterrel (látvány), Fejes Kittyvel (mozgás), Matisz Flórával (zene), Michac Gáborral (bábtervező), Juristovszky Sosával (maszk).
Albert Schweitzer Nobel-békedíjas filozófus, művész, tudós (1895-1965) így véli: „Az élet tiszteletének etikája mindenkit arra kényszerít, legyen akármilyen élethelyzetben, hogy minden körülötte lejátszódó sorssal és emberi sorssal foglalkozzon, és emberként rendelkezésére álljon annak, akinek erre van szüksége.  A tudósnak nem engedi meg, hogy csak a tudományának éljen, ha mégoly hasznos is abban. A művésznek nem engedi meg, hogy csak a művészetnek éljen, még ha sokaknak ad is vele valamit. A sokféle foglalkozást űzőnek nem engedi meg, hogy azt gondolja, hivatásbeli tevékenységével mindent teljesített. Mindenkitől megkívánja, hogy odaadja életének egy darabját másoknak.” /Albert Schweitzer Életem és gondolataim (önéletrajzi írások), Etalon Kiadó, 2015, fordította Balassa Klára, Kenesei Sándor/
Gálvölgyi János és művész teamje ráébreszt bennünket arra (is), hogy miként nem szabad, nem érdemes élni. Ha nem látok ki saját magamból, s ha nyakörvet köt(het)nek rám, s hagyom, hogy az elém lógatott (mű)csont után kuncsorogtassanak, miközben a gazdámért rajongok, s ha megkér, jókorákat harapjak ki azokból, akikre ráuszít, és ezt én meg is teszem; akkor jobb, ha visszaküldöm magam az e létbe engem feladóhoz.
Gálvölgyi János életének párja, Gálvölgyi Judit alkalmazta színpadra Fuks regényét (Zádor Margit fordításának felhasználásával), dramaturg Zöldi Gergely. Alapos, pontos, precíz munkát végeztek.
Nem lehet elég óvatosan bánni a szavakkal, ennek tudatában skiccelem ide: nagy horderejű, életbe vágó, megrengető, a bensőnk mélyén/mélyét tisztító, színháztörténeti s egyben ember- s társadalomjobbító esemény részesei lehettünk a csütörtök esti győri főpróbán (2017. február 9.), amely időtlenségével együtt itt és most érvényes. Hitet, erőt ad. Márciustól az Orlai Produkciós Iroda budapesti otthonában, a Belvárosi Színházban is ki-ki átélheti, igazolhatja mindezt.
Gálvölgyi János körültekintő rovancsolást végeztet bennünk, velünk. Képzeletem aligha képes bejárni azt az utat, amit ő tett meg azért, hogy érzékeltesse, pontosabban „üvöltse”, hogy így, ahogyan most van bennem/bennünk, velem/velünk, körülöttem/körülöttünk – nem mehet tovább! Mert akkor végem, végünk van!
Ne lehessen bábként mozgatni senkit. Útilaput a gonoszoknak, a sötét lelkűeknek, a gengszterbandáknak. Nem babra megy.

                                                         2017. február 10-11.

Kaliforniai álom (La la Land) - avagy ne tapossuk egymást!

www.alon.hu
„Talán azért bíztál, amíg padlón voltam, mert ettől többnek érezted magad.” Voltaképpen ennek /a pofán vágásnak/ a jelentése: valójában azért bíztál magadban, mert (akkor) én még lejjebb voltam a lejtőn, mint te, de (most) az én szekerem beindult, a tiéd meg éppen csak, hogy döcög (ha egyáltalán): és irigykedsz!
Ez a - ne legyek prűd! - kiböfögés fölér(het) egy cunamival, ami maga alá temet(het) egy szerelmi kapcsolatot. 
Így is lőn a Kaliforniai álomban (La la Land).
Dráma-fűszer az is, hogy a fiú (Sebastian) ezt nem is gondolja komolyan. Csak úgy kibuggyan belőle. Vissza is nyelné (előbb-utóbb), de már mit számít? A leány (Mia) először azt hiszi, rosszul hall. És ez tényleg (bizonyos szempontból) így is van. Csakhogy ekkor éppen, a legérzékenyebb időszakában, tonnányi szeretetre és biztatásra lenne szüksége, s nem tőrdöfésre, még ha a penge papírból is van.
Ez a romantikus musical, amit a harminckét(!) éves Damien Chazelle rendező-forgatókönyvíró jegyez, túszul ejti 2017 elején a világot. Illetve annak a hét (és fél?) milliárd földlakónak azt a részét, aki már/még kapiskálja azt – mert megadatott számára (hagyjam a demagógiát!) -, hogy a jó film, a profi cinema olyan adomány, ami segít elviselni önmagunkat, egymást, s arra inspirál, hogy emelkedjünk föl a felszínről, s ne legyünk kishitűek: célozzuk meg a csillagokat, préseljük ki magunkból azt, akik vagyunk! Korra, nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélkül. (Damien Chazelle 2014-es alkotása, a kőkemény Whiplash ugyanerről szól. Nemde?!)
Romantikus musical. Nem őrület valahol?
Nincs kertelés: rajongok érte. Elment az eszem? Meglehet. De alig vártam, hogy másodszor is beszippantson. És előtte, utána is nézem, hallgatom ezt meg azt a snittet, betétdalt; és levesz a lábamról újra meg újra.
Bepötyögteti velem /ráadásul/ a laptopomba: a művészeten nem rágódni kell, hanem be kell engednünk kitárt ablakainkon át valamennyi sejtünkbe. Amiből egyébként jóval több van, mint hét és fél milliárd. No, tegye fel a kezét, aki ezt fel tudja fogni! (De miért is kellene nekünk mindent értenünk?)
Emma Stone (Mia) és Ryan Gosling (Sebastian) külön-külön is kivételes, együtt döglesztőek. A fényképezés (Linus Sandgren) szédületes. A zene (Justin Hurwitz!!!) andalító, máskor meg mámorító, biztosítékot szétrobbantó.  A koreográfia kolosszális (művész-alkotóját, sajnos, nem találom a stáblistákon).
Hogy mégis mi a fontosabb álmaink sorrendjében?  Szerelem? Hivatás? A kettő – s még mi minden más – szintézise…?
Vagy profánul: képes legyek száműzni a pitiánerségemet, a kisstílűségemet, s ültessek/ültessünk magamba/egymásba bizalom magvakat. Fölszabadítani mindenáron az energiáinkat, s közösen turbóztatni.
A földközösségért. (Hogy frázis? Ki nem tesz rá!)
S ha olykor padlót fogunk, és ez nem „csak” kaliforniai álom: ne tapossuk (el/agyon) egymást. 

                                            2017. február 8.

 

 

 

Soulwave: Kalandor - "Lesz majd még egyszer..."

www.alon.hu
„A rossz közösségi rendet nem átrendezéssel kell javítani, nem a hatalom igazságos elosztásával az adott rossz emberanyagban, hanem bele kell dobni valami jót. Közénk, ócska stricik közé. Például, sportszerűséget. A játék tisztaságát. Divatot csinálni az eleganciából.” (Ottlik Géza /1912-1990/ Buda című regénye).
A Soulwave együttes ezt teszi. Némaságba s tespedtségbe süppedt milliók között.  
Szennyezetlenül. Folttalanul. Makulátlanul. Ózondúsan.
(Köz)érthetően. Világosan.
Kifogástalanul, hibátlanul, hamisítatlanul, elegyítetlenül.
„De annak éljünk, hogy lesz majd még egyszer / Elképzelt hajnalból, valódi reggel”.
Újra és újra frissítő, pezsdítő injekcióként is hat. A legkisebbektől – a kisdiákok szintúgy belehabarodtak e dalba – a korosabbakig.
A rácsodálkozás más-más nézőpontokat, illetve snitteket villant be saját vetítőgépünkbe.
Ki-kimozdít a holtpontról.
Még sincs minden veszve. Se bennem. Se bennünk. Sem körülöttünk.
Kézen fog a Soulwave. „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?” (Kosztolányi Dezső, 1885-1936) Hát, persze, hiszen réges-régen erre várunk!
Fodor Máté, Huszár Ádám, Szabó Ferenc, Góczán Gábor, Holdosi Attila a szépre, a jóra, az igazra tárja ki a lelkünk ablakát, miközben – mérhetetlenül tapintatosan – arra inspirálnak bennünket, hogy vizsgáljuk fölül önmagunkat. Viszonyrendszereinket.
A romok s törmelékek közül valamiképpen kezdjünk kikecmeregni.
Hiszen kalandorok vagyunk mindannyian. Tovább kell - mert igenis érdemes! – menni; létportyánk korántsem lefutott.
No, lám, mi mindenre képes egy őszinte dal. Csapat!
„Hiába átkoznak, hívnak bolondnak / inkább bolondként, haljak meg holnap / Mint megbánjak bármit ha, őszintén tettem / És nem kell majd szégyellnem azt aki lettem”. (Fodor Máté)
Elegancia, tisztaság, sportszerűség - Ottlik Géza/Soulwave módra.

                                                         2017. február 6.

Deák Kristóf: Mindenki - A közösség lázadása az akarnok-zsarnok (karnagy) ellen

www.alon.hu
A hitről, a reményről, a szeretetről, az öntudatra ébredésről (is) szól Deák Kristóf Mindenki című, úgynevezett élő szereplős rövidfilmje (2015). Oscar-várományos (2017).

A történet bárhol játszódhatna, akár az Újvilágban, avagy az Urálon túl, ám nagyon közép-európai is. Demonstráció a megkülönböztetés, a kirekesztés, az embermustra ellen.
Gyermekkórus tagjai összefognak az őket rafináltan manipuláló, rosszmájú, irigy, dühös zsarnok-karnagy ellen. Elég volt!
Lázadásukat siker koronázza, merthogy elűzik a hadiperszónát.
Fölszabadulnak. Boldogok!
Beleborzongunk. Szurkolunk. Elmosolyodunk, miközben a szemek sarkából összegyűlő nedvesség meg-megtisztítja a képünket a rárakódott szennyeződésektől.
S talán ismét hinni merünk abban, hogy mi is képesek leszünk összefogni és elűzni a hatalmuk megtartása érdekében semmitől vissza nem riadó autokratákat. Szükségeltetik rátermett, tehetséges, önzetlen, tekintélyes vezéregyéniség, mint a Mindenkiben: Liza, akinek a jeladására meg lehet fogni jó erősen a másik, egymás kezét.
Akkor már nincs lehetetlen.
Deák Kristóf harmincöt éves. Majd’ minden lényegeset tud a létkínokról. Nagyon elege lehet abból, amiben él(ünk).
Arról nincs információ, hogy vérszerinti leszármazottja-e Deák Ferencnek (1803-1876), az első felelős magyar kormány karizmatikus egyéniségű igazságügy-miniszterének, aki hazánk erkölcsi, anyagi gyarapodásáért felbecsülhetetlen áldozatokra volt képes. Nincs is jelentősége a rokoni ágnak, elegendő a köztük lévő szellemi kapocs. A Deák-mauzóleum márványán /Budapest, Fiumei út, Nemzeti Sírkert/ ez olvasható: „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad”.
A reményről s a szeretetről is szóló huszonöt perces dolgozat, pontosabban Deák Kristóf kiáltása/kiállása hitet adhat millióknak, az Oscar-jelölésnek köszönhetően pedig milliárdoknak e földgyurmán. Az öntudatra ébredéshez.                                 
                                                         2017. február 4.