/Kisalföld napilap, 2001.
október 3./
Hányszor voltunk, vagyunk,
vagy éppen leszünk terrortámadás áldozatai Közép-Európában? Nem olyan
látványosan, mint a Világkereskedelmi Központ volt New Yorkban, nem repülőgépek
csapódtak, csapódnak „belénk”, hanem a zsarnokság kifinomultabb – fifikásan
kieszelt – eszközeivel félemlítettek meg a múltban és félemlíthetnek meg ma is.
Olyanok, akik nem riadnak vissza semmitől sem.
Hány és hány, nyugodtan
nevezhetjük így: terrortámadás pusztított itt is – ha csak képletesen is – az
elmúlt évezredek során! Felsorolhatatlanul sok. És mégis, valamennyi után föl
tudtak tápászkodni elődeink, megújultak, alkottak, teremtettek. Győzedelmeskedett
a szív, a józan ész, az értelem a barbarizmus felett.
A jó a rossz fölött.
Más kérdés, hogy vajon mi
lehet(ett) az oka annak, hogy ez – legalábbis eddig – mindig csak időleges
volt, ideig-óráig tartott, amíg újabb és újabb rémuralom nem nyomasztotta
megint csaknem agyon a józanokat.
Világméretű fellépést
sürgetnek most sokan a terrorizmus ellen, s igazuk van. Miközben nekünk itt és
most azzal is szembe kell(ene) néznünk, hagyhatjuk-e utcán, munkahelyen,
iskolában, családban, bárhol, hogy bárkik is megfélemlítsenek, megpróbáljanak
leigázni bennünket (ál)indokok fölsorakoztatása okán.
Hm, de nehéz ügy ez. Csak
szaladjunk át életszíntereinken, gondoljuk végig, eddig kik, hogyan s miként
próbáltak megrémíteni bennünket. Kik próbálnak basáskodni felettünk, kik nem
vesznek bennünket emberszámba?
S vajon ki-ki, saját maga
őszintén önmagába néz-e, készít-e belső vizsgálatot, vajon számon tartja-e:
kit, mikor s miért terrorizált már eddigi életében? Kiket zúzott porrá
„eltérített repülőkkel”, s milyen romhalmaz – fájdalom, keserűség,
kiábrándultság – maradt (gaz)tette után? Vagy „csak úgy” megszokásból,
figyelmetlenségből, nemtörődömségből, ostobaságból, kényelemből, pökhendiségből
kiket nyomott vagy nyom el? S miféle mentségeket kreál magának ahhoz, hogy ezt
így-úgy, néha vagy gyakran – netán állandóan – megtegye.
A terrorizmus nem „csak” New
Yorkban, nem „csak” Svájcban létezik – máig fölfoghatatlan, hogy több mint
tucatnyi politikust lőtt halomra egy eszetlen ebben az amúgy békés, nyugodt
országban –, hanem a zsarnokság különféle módjai, megnyilvánulási formái itt is
érzékelhetők.
Meddig tűrjük még?
Szenkovits Péter
Kisalföld, 2001. október 3.
Kötetben: Nincs lehetetlen –
Harasztifalu hatóereje (2019)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése