Csíksomlyói passió, Magyar Elektra, István, a király kőszínházi változata – mindhárom Kerényi Imre (49 éves) rendező nevéhez fűződik, aki most a Madách Színház igazgatója. Ő volt az osztályfőnöke annak a legendás hírű színművészeti főiskolás csapatnak, amelynek tagja volt Funtek Frigyes, Hirtling István, Mácsai Pál.
- Ön a Charta-tüntetésen azt mondta, hogy „az eredendő bűn az első lakiteleki találkozón történt, ahova nem hívtak meg bizonyos ellenzéki csoportosulásokat, ott hasíttatott kettőbe az egy”.
- Azt próbáltam
megfogalmazni, hogy mesterséges ék veretett a különböző indíttatású emberek
közé. Ez, szerintem, nagy hiba volt. A rendszerváltást Magyarországon pár ezer
ember csinálta, 1987-ben nem szabadott volna szétvágni kettőbe. Én így látom.
- Lakitelek az oka mindennek?
- Onnantól kezdve a
dramaturgia szabályai szerint alakultak a dolgok. Ha az ember egy nagy fát el
akar vágni, de nem bír vele, akkor bele kell verni egy vaséket. Kicsit
kopogtatni kell, majd mellé verni másik éket, innen-onnan ütögetni, s aztán
egyszer csak elhasad. Ez egy folyamat. Különböző állomásai voltak. Nem azt
mondom, hogy Lakitelken kezdődött, sajnos évszázados hagyománya van ennek az
ékverésnek és meghasadásnak. Történelmünkből tudjuk, a magyarok állandóan
széthúztak. Például az erdélyi fejedelemnek ez volt az érdeke, a vasvári
várúrnak emez, a szombathelyi püspöknek megint más. Itt konszenzust létrehozni
mindig is rendkívüli pillanat volt, a csoda pillanata. De azért nagyon sokszor
erre is volt példa. Nagyon jó lett volna, ha ez a rendszerváltás úgy történik,
hogy a pozitív példák számát szaporítja, nem pedig azt a régi reflexet, hogy
széthúzunk, ahányan vagyunk, annyifelé. Most nem annyifelé húztunk, hanem
alapvetően kétfelé. És ez nagyon rossz. Ennek a levét isszuk valamennyien.
Regisztrálni kell azt a tünetet, hogy nyugtalanság van az országban, s addig
kell mozgatni a politikai rostát, amíg mindazok az emberek ki nem esnek belőle,
akik személy szerint „garantálják” ennek a széthúzásnak a létét. Akár
eszmeileg, akár mint politikai gyakorlat. Azt gondolom, Magyarországon nagyon
egészséges és tehetséges nép él. Remélem, hogy azoktól az emberektől, akik
minket szét akarnak választani, tényleg sikerül megszabadulni.
- Hogyan?
- A politika
eszközeivel. Úgy, hogy Vasváron összejön tíz ember, Győrben ötven, a Kossuth
téren százezer. Ennek is megvan a „technológiája”, mégpedig kettő van. Az egyik
a civil társadalom, a másik a jólét. A civil társadalom védje meg magát a
veszett emberektől, adjon jeleket, s akkor a veszett emberek meg fognak ijedni,
zavarodni. Ha kihúzódnak alóluk a tömegek, civil állampolgárok, akik azt mondják:
nem érdekeltek, nem akarunk arra menni. És akkor a veszettek elszigetelődnek, a
helyükre kerülnek, a saját kicsiségükkel kerülnek szembe. Én ebben bízom, s
abban, hogy a hallgatag többség abszolúte nem akarja se azt, hogy az SZDSZ
pártdiktatúrája, se azt, hogy az MDF pártdiktatúrája legyen. Mindenféle
szélsőséges csapattal szemben ez a nagy hallgatag többség előbb-utóbb fölveszi
a harcot. Nem úgy, hogy mindennap kimegy az utcára, hanem a passzivitásával,
például a politikától való elfordulásával. A nem szavazatával, a gondolataival.
A szélsőségesek mindent megtesznek azért, hogy megszólítsák a magyar népet, de
ha a magyar nép nem hagyja magát megszólítani, józan, nyitott, akkor ezek
egyszerre csak ott maradnak a maguk kicsiségével. Mindjárt választás van,
másfél év. Először még nem tudtuk, hogy kell választani, kit kell választani.
Nagyon jó, amit most látunk a parlamenti, politikai ingyen-cirkuszban, mert
valamennyien meg fogjuk gondolni, hogy szavazunk-e. Én, mint MDF-alapító tag,
amennyiben a szélsőséges vonal erősödne, természetesen nem fogok az MDF-re
szavazni. Családomat, barátaimat is befolyásolni fogom, hogy ellenük
dolgozzanak, mert nem értek, nem érthetek egyet a szélsőséges eszmékkel. Tehát
mondjuk nem csak az én egyes szavazatom van, vagy a te szavazatod, hanem a
feleségedé, meg a testvéredé… És egyszerre ott van a civil társadalomnak az
ítélete. A szélsőségeket ezen az ítéleten kell lemérni. Én így gondolom.
A másik „technológiai” elem:
a jólét. Mert abban a pillanatban, hogy többet törődünk a meggazdagodással és a
nyugalommal, az építéssel, akkor a szétválasztók és a szélsőségesek is, meg a
dolgaik kezdenek lesüppedni a mocsárba. Gazdálkodni kell, törvénykezni,
termelni, hagymát kell ültetni, szőlőt nevelni, gyereket… A rendszerváltás
egyik fő célkitűzése, hogy kicsit közelítsünk egy burgenlandi paraszt
életszínvonalához. Ne lekörözzük, de legalább kicsit kezdjünk el afelé haladni.
- A Charta-tüntetésen azt is mondta: „Amióta mint MDF-alapító tag,
állampolgár és családapa Csurka István
ellen szóltam, ellenfeleim zsidóként gyaláznak, mégis köszönetet mondok az
író-politikusnak és híveinek a szitokért, mert megtanulhattam, mit jelent az ő
országukban kirekesztettnek lenni, s a megrázó élmény után noha családi,
vallási és politikai pedigrém az ő szempontjaik szerint is hibátlan, Furmann
Imrével együtt emelt fővel vallom: velük szemben ha kell, cigány vagyok, ha
kell, nemzetietlen vagyok, ha kell, zsidó vagyok.” Lelkileg hogyan viseli, hogy
a barátokból ellenfelek lettek, hogy nincsenek, vagy alig-alig vannak közös
pontok, s nincs, vagy csak egyszer-egyszer adatik meg tisztességes kézfogás?
- Nem
könnyen. Nagyon sok barátom meghülyült. A politika veszedelmes dolog. Kicseréli
az emberi személyiséget, azoknak az embereknek a személyiségét, akik erre
alkalmatlanok. Nem olyan ember a hatalom birtokában, mint a birtoklása nélkül. Ez
annyit jelent: ő nem felkent ember. Tehát nekünk meg kell fosztanunk őt a
hatalomtól. Nagyon sok barátomnak, akikkel együtt sok mindent csináltunk,
eltorzult a tudata. Nem való nekik a hatalom, tehát közülük egyik se legyen a
Mátyás király. És a polgármester se. Most kiderül, ki az, akinek nem szabad
lenni. Az még nem derült ki, hogy kinek kell lenni.
- Színházvezetőként milyen volt a közérzete öt évvel ezelőtt, s mennyiben
változott az óta?
- Akkor jó volt, mert lehetett a színházzal
politizálni az oroszok ellen. Minden európai kolléga irigyelte, hogy mi a
művészetben tudunk harcolni egy nagyhatalom ellen. Akkor minden munkánk arra
irányult, hogy üzenjünk a hatalomnak. Kikérjük magunknak, hogy mi egy derék nép
vagyunk, és nem egy szovjet köztársaság. Az boldog periódus volt, amikor érezte
az ember, saját munkájával valamilyen módon részt vesz egy hatalmas piramis
lebontásában. Most? Ma sokkal komplikáltabb. Ma az a célom, hogy a színházból
kiirtsam a politikát. Úgyhogy én most szórakoztató színházat csinálok. Azt
szeretném, ha a kedd meg a szerda jobb lenne.
Magyar Színész könyv,1999
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése