Holt költők társasága (HKT): hit, közösség, tolerancia - Funtek Frigyes, Oberfrank Pál és Társaik teremtése a Veszprémi Petőfi Színházban

 

Ne tegyünk úgy, mintha különbek volnánk másoknál. S ne kelljen a háttérben/sarokban/kuckóban szoronganunk sem, mintha alávalóbbak lennénk a másiknál.
Isten/Jahve/Allah színe előtt egyenlők vagyunk. 
A nézőpont kifejezés egyes száma – sokunk számára legalábbis - értelmezhetetlen.
Tehát: nézőpontok. Szempontok. Néző- s látószögek. Álláspontok. Felfogások. Beállítottságok. Aspektusok. Megközelítések. Vélemények.
Perspektíváink.
A harmadik világégés jeges elő-fuvallatakor még inkább. Amikor a robotok már-már rombolni is képesek (nem önszántukból), s némelyek komolyan fontolgatják a tényleges emberfej-átültetést. Holott leginkább a képzeletünket/gondolatainkat/érzéseinket kellene spannolni: legyünk képesek belehelyezkedni sokak, a lehető legtöbbek lényébe, sorshelyzetébe! Nézzünk csak onnan is körül, s lássunk!
Mennyire-mennyire sokszínű – gyönyörű - az ember!
Igaz, abban sincs kivétel, hogy ne kellene mindnyájunknak küzdenie. Olykor vért izzadnia. Végső esetben akár saját testáldozatot hoznia. Nem csak papíron/laptopban.
Ám előbb-utóbb, nem maradhat el a jutalom: a földközösségi boldogság.
Idea? Az. Lényegünket inspiráló, kiteljesítő, megtartó. Röpítő.

Tom Schulman Holt költők társasága című drámájának – 2017 őszi - európai bemutatója elképesztő siker a Veszprémi Petőfi Színházban Funtek Frigyes rendezésében, Oberfrank Pál, Kurely László, Gaál Attila Csaba, Fülöp Tamás, Koller Krisztián, Szalay Bence, Hevesi László főszereplésével.

Természetesen nem feledhető az 1989-es film Robin Williams-szel, Peter Weir rendezésében, a forgatókönyvíró magától értetődően Tom Schulman volt. Erősítette bennünk a szabadságvágyat, ami egyébként is gejzírként tört föl belőlünk az akkor még rendszerváltásnak remélt időszak Közép-Európájában. Nem sejthettük (akadtak ugyan kivételek), hogy hamarosan újra autokrata lesz itt a rezsim, s a párthűség, az alattvalóság, az irányíthatóság, a szolgalelkűség koordinálja ki-ki helyzetét. S bár a hagyományt, a becsületet, a tisztességet, az érdemet, a fegyelmet szajkózza mostanság is a hatalom, e szavak bulvárbuborékok, csak arra használatosak, hogy elkápráztassák/félrevezessék a bamba hadat.
Korszakos előadás a veszprémi Holt költők társasága. Miközben ott vagyunk a Welton Akadémián, saját dolgaink kerülnek terítékre.
Egyetlenegy hamis hang, kép sincs.
E műalkotás teljes egész.
Valóság.
Milyennek kellene lennem, s maradnom? Annyira pontos, megbízható Funtek Frigyes tükre, hogy belé-belépirul az ember, máskor meg be-beindul légzőszerveink csapadékképző rendszere. Nyelünk, miközben bólogatunk/mosolygunk, hogy mennyire szükségünk is van minderre, e kirekesztést sugalló/sulykoló/magasztaló, sokkolós, hátborzongató érában.
John Keating tanár úr: Oberfrank Pál. Az önmagunkban önmagunkat eligazítani segítő pedagógus. Bensőnk mestere. Aztán a viszonyulási pontoké, meg, te jó ég, mi mindené!
Kételkedem, tehát vagyok.
Itt és most. Tudjuk: múltat s jövendőt, de mi lesz velünk – veletek, gyerekek, diákok, korosabbak: maholnap?
Esküszünk, esküszünk, hogy kukaceledelek nem leszünk!
Még szép!
A fiatal színművészekből árad, hogy külön-külön s együtt, csapategységben szintúgy rendkívüli átadó-képességűek. Precízek, s a ritmust annyira érzik, lüktetik, továbbítják felénk, hogy képtelenség (lenne) áramkörön kívülinek maradni.

Velem, veled, ővele, velünk, veletek, velük.

Együtt. Közösen.
Lesz-e belőlü/n/k Isten fia, emberfi: vagy sem?
Ha már megteremtődtünk. De önmagunkat tovább tudjuk-e, merjük-e építeni? Olyanná, hogy érdemessé válhassunk arra, hogy megfogják a kezünket azok, akik – szintén - hisznek a sokszínűségben, egymás megváltásában, a befogadásban.
Az egyetemes, a földközösségi boldogulásban, boldogságban.
A lényünket, lényegünket inspiráló, kiteljesítő röpülésben.

                                           2017. november 17.