2015. április 26., vasárnap

Jeruzsálem bennünk él/lakik

     
          
Lokálisan/globálisan; szintézisben. Legalábbis törekedni rá. S a másik szívével-fejével érezni/gondolkodni; idealizmus? Az. Mégis kitűzendő cél. Hm. Csak végre-valahára le tudnánk győzni önmagunkat; alapprobléma.
Szól a kakukk. Számolom. Hét… Év, évtized? Mikortól számítandó? Elhallgat, de rázendít egy másik. Újraszámolás, újra tervezés. Az itt-létidő(nke)t „lövi be”, avagy a majdanit/ottanit? Szóval évezred léptékű, évmilliós…? Vagy az idő, mint olyan, szubjektív tév- és távképződmény, ember kreálta lét fogódzó, kapaszkodó, feldolgozandó egység(rendszer)?
Hét nap. S hétszer megmártózni a Jordán folyóban. Hétfejű sárkány. Hetedíziglen. Hétmérföldes. A hétszázát!
Hétmilliárd bolygótárs. Jelenleg. Hétmérföldes csizmában – merre, hogyan tovább? Hétalvók; ébresztő!
A pusztítás örök. Ez pedig vigasz, merthogy akkor az élet is az. Végtelen. Folyamatos műszakban. Azaz végérvényesen még nem sikerült megsemmisíteni/leáll(íta)ni. Vagy ez az egész mindenség csupán látszat; látszólagos? Érzéki csalódás? Az is, hogy bennem vagyok magamban? Lélegzünk egymásban/egymással?
Nini! A testem lapogatható/tapogatható. Az ujjaim – úgy-ahogy – el-eltalálják (jól-rosszul) a számítógép/laptop/telefon billentyűzetét. Én írok? Vezettetett (netán: vezeklő) vagyok?
Hol kezdődik az én? Test, szellem, (l)élek; oké!
A fogam – speciel – mennyiben tartozik hozzám? A tejfog? A rendes? Az elvesztés módja? Átadja a helyét a soron következő „véglegesnek”? Ha kitörik, ha kiütik, ha (be)robban?
Szabvány-énem leképeztetett e földjárdán (hegyek-völgyek között…). Ráülök, teszem azt, a biológiai (űr)ülőkére, pottyantós szertartást veszek fel: (mű)láb roggyant, üreg megcélozva. Stimmel. (Szerencsés esetben.) A salak távozik.
Tényleg?
Menetrend(szertelenség). És trendiség. Aki kilóg a sorból (bárhogyan is) – megnézheti magát. Annak vége. Holott az a kezdet: másképp, másféle optikával/mércével.
Kíváncsi vagyok, nem rabszolga. Ráadásul türelmes meg udvarias. Elvileg. (Márainak – géniuszként - könnyű/könnyebb volt?)
Csatazaj, mikro háborúknak álcázott világterror/izmus/ (hányadik is?). Egy valami nem – nem igen – harsog/dübörög (immár): a testet-lelket építő csend. Szétrobbanunk a közlési kényszertől. A semmit mondás - a nihilizációs ártalom - maga a kénköves pokol.
Hiába, a sátán soha nem alszik. Mások a kódjai. Ember alattiak. Frappáns definíció szükségeltetne, persze, a homo sapiensre – leány/legény legyen a talpán, aki ezt fölmutatja.
Jézus – Mária -; íme, az…! Gazember(?).
Jeruzsálem. Minden világok találkozási (ütköző)pontja. Az origónk. Az emberiség fővárosa. Békebarlang: óvó-, búvóhely. A zsidók ősi/örök fellegvára. A Megváltó metropolisza. Mohamed legbensőségesebb otthona. Talmud. Korán. Biblia. Vállalás és tagadás. Befogadás és kiűzetés. Hitvallás és árulás. Élet/halál; létadó, -vevő.
Meg várakozás. Megváltásra. De ne(m) ölbe tett kézzel, tátott szájjal, alacsonyan szálló sült galambra bambulón; nekem, a „kiváltságosnak” minden (mi luxus) jár alapon… Sohasem/semmikor sem könyökölve/tiporva, az égi/földi mannától, létlehetőségtől másokat/bárkit – a jajveszékelő/fuldokló menekült milliókat/milliárdokat nem magukra, sanyarú sorsukra hagyva, haldoklásra, pusztulásra ítél(tet)ve; mint bolhát magáról lerázó kutyaként -, senkit sem kifosztva/megalázva/kirekesztve. (Szavak...?!)
Szintézisben. Önmagunkkal, egymással. Lokálisan/globálisan.

                                                                                                   www.alon.hu

2015. április 22., szerda

A Föld Napja (április 22-e) – Itt élned s… - Lámpagyújtogatók


                                                                   Forrás: Népszabadság, 2015. április 22., szerda


„SS-tizedesként a ’létesítménykezeléshez’ tartozott, Oskar Gröninget azonban ’Könyvelőnek’ hívták. Az 1942-ben az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba vezényelt, banktisztviselőből lett tisztes…”
„…Magyarországról közel 140 szerelvénnyel több mint 420 ezer embert, többségében zsidót deportáltak a haláltáborba. Több mint hét évtized elteltével Gröning bíróság előtt áll az észak-németországi Lüdeburgban. A vád szerint legalább 300 ezer ember meggyilkolásában volt bűnsegéd a guruló járókerettel közlekedő 93 éves aggastyán.”
„…nem tagadta, hogy hazafias lelkesedésből csatlakozott az SS-hez.”
„…amikor 1942-ben Auschwitzba vezényelték, az SS-bajtársak vodkát vedeltek és olajos heringet ettek. Elképesztő korrupciót és feketekereskedelmet tapasztalt, akár egy tankot is lehetett volna venni.”
„ - Parancsra cselekedtünk, erre idomítottak minket – védekezett a volt tizedes.”
                                                                      /”Parancsokat követtünk, erre idomítottak” - D.A./


„A Bardo Múzeum elleni merénylet után egy hónappal Tunézia lassan kezd magához térni.”
„Ammar Alaya… egy hónapja félve lépi át az épület ajtaját. Attól tart, hogy a merénylet, amit a könyvtárszobából hallgatott végig, bármikor megismétlődhet.”
„ – Persze, hogy félek! De attól sokkal inkább tartok, hogy elmaradnak a turisták, és nem tudok megélni - mondja Hichem, aki ’Szervusz, vízibusz!’ kiáltással próbálja becsalogatni a magyarokat kendőüzletébe.”
„ – Vannak, akik azért jönnek, mert meg akarják érteni a történteket, támogatásukról biztosítani a helyieket, és megmutatni, hogy nem félnek – mondta Ahmed Riahi karthágói idegenvezető, aki nem érti a támadást.”
„ - Ez egy toleráns ország. A merénylet az erkölcsünk, hagyományaink és vallásunk ellen való.”
                                                            /Tank az üdülőparadicsomban – Körösi Ivett/


„ A Földközi-tengeren  a hét végén felborult hajó túlélői között volt kér arab férfi, akit az olasz hatóságok kedden vettek őrizetbe.
…Az olasz ügyészség szerint a többszörös emberöléssel vádolt kapitány, Mohamed Ali Malek nekivezette a hajót egy segíteni érkező másik hajónak.”
                                                                       /Emberkereskedők a menekültek között – (BBC)/


„Szép intellektuális kihívás előtt áll a magyar kormány és különösen a külügyminisztere. Éppen csak közölte velünk meglepő újítását, miszerint a magyar külpolitika ’keresztény külpolitika’ – akármit jelentsen is ez.”
„…szép diplomáciai feladat lesz a török-örmény viszályban való keresztényalapú állásfoglalás. (Igaz is: helyreálltak már a magyar-örmény diplomáciai kapcsolatok, amelyek az azeri baltás gyilkos – vigyázat! nem keresztény! – kiadása nyomán szakadtak meg? Attól tartok, nem.) Erdogan török elnök, nem hiszem, hogy örülni fog a keresztényalapú magyar állásfoglalásnak, mert ilyen tartalmú nyilatkozatok miatt szoktak romlani Törökország kapcsolatai az adott országgal.”
                /Kereszténynek lenni bizony nehéz – Hajdu Nóra, az Együtt külügyi szakpolitikusa/


„A magyar és a kazah ügyészség tapasztalatokat cserél ’az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmének és az ügyészi munkát érintő kérdéseiről’- derül ki a két szervezet közötti együttműködési megállapodásból.”
„Kazahsztán politikai rendszerét tekintve diktatúra, ahol nem tartanak szabad választásokat, s a parlamenti ellenzék is kormánypárti, független intézmények pedig nem működhetnek.”
                                                                                                               /Tanuló, vezető – (L.K.)/






„’Az új politika lényege, hogy a politikusoknak, közéleti szereplőknek, választott tisztségviselőknek viselniük kell a felelősséget tetteikért. Meglopni, becsapni egy országot következmények nélkül ne lehessen. A magyar társadalom joggal követeli a politikai kiváltságok felszámolását, a mentességek megszüntetését’ – írta egykor Lázár János. Ehhez nem is tennénk hozzá semmit, csak a biztatást: most bebizonyíthatja, méghozzá saját magán, hogy az új politika tényleg létezik, és nem csak egy marketingeszköz volt, mint egykor a polgári Magyarország.”
                                                                                                  /Csak azért se – Hargitai Miklós/


„A haszonbérleti pályázatok elbírálásakor vannak objektív és szubjektív elemek. Az objektív ügyekben a legjobb mutatói voltak a zrt.-nek – csakhogy az egész pályáztatást úgy találták ki, hogy a gazdálkodási tervre adható a legtöbb pont. Annak elbírálása pedig szubjektív megítélés kérdése, hogy annak adhassák a földet, akinek akarják.”
„A bírálati lapokból egyértelműen bebizonyosodott: a legfőbb cél az volt, hogy a zrt. sehol se nyerjen, ahol más is pályázott.”
                                                                             /Nemzeti lepontozás – Tanács István, Szeged/


„Mi kerül ezen ennyibe? Pécsi Kálmán fővárosi ügyvédben akkor fogalmazódott meg a kérdés, amikor áthaladt a széttúrt Széll Kálmán téren. S mint a régi kabarétréfában: minél inkább szétszedte vizsgálata tárgyát, annál kevésbé értette: mi kerül ezen 5 323 809 524 forintba? S ha tényleg annyi, miért nem akarnak elszámolni?”
                                                                                       /Mi kerül ezen ennyibe? – Szalai Anna/


„…akinek olyan pechje van, hogy pont a Fidesz országlása alatt végezne egyetemet, annak konkrétan az életével, a jövőjével szórakoznak.”
                                                                                                  /A boncasztalon – N. Kósa Judit/

„Mintha éppen átszakadna az elkeseredés gátja az egészségügyben. Egyre többen csatlakoznak a fekete trikós nővérek mozgalmához, sőt már egész csoportok alakulnak, hogy tiltakozzanak az ápolók munkakörülményei, minden vonatkozásban kiszolgáltatott helyzetük, megmagyarázhatatlanul alacsony jövedelmük miatt.”
„Ebben a helyzetben viszont úgy érzik (ápolók, orvosok, betegek – szp), nekik nem marad más, mint a Nyugat, vagy ha nem, ha itt maradnak, akkor a Kelet és a szakmai feudalizmusban való hosszú alávetettség.”
„Itt is jogos a fekete trikó. Sötétlik az ágazat.”
                                                                                                  /Sötétlik az ágazat – Danó Anna/


„Közös nyilatkozatot írt alá a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért elnevezésű program keretében öt partnerszervezettel a MOB. A dokumentumot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar, továbbá a Budapesti és a Pest Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége képviselői látták el kézjegyükkel. Az aláírók szerint a rendezésnek vállalható költségek mellett fejlődést és hasznot kell hoznia.
                                                                                                  /Lapszél - Ötkarikás nyilatkozat/

„A kamarák gyakorlatilag kormányzati elnyomó szervezetek.”
                                                            /Kommentek a Nolon - Tiltakoznak az ápolók – romilid/


Borkai Zsolt, Győr polgármestere, korábbi tornász olimpiai bajnok, a MOB (Magyar Olimpia Bizottság) jelenlegi elnöke:
„ – Mi egyebet tehetnénk, mint szélnek eresztjük a gyerekeket.” /Az „utánpótlásrészleget” - szp/
„…ha semmire nem találunk megoldást, akkor nem tehetünk mást, be kell szántanunk a pályát.”                                                                   
                                   /Nem szeretnék szántani – (felcím) Győr Borkai Zsolt polgármester
                                   is meglehetősen sötéten látja az ETO jövőjét - Bruckner Gábor/


„… a mélyben a Jobbikhoz húzódnak a Fideszben csalódottak, a logika: ’ezek legalább nem lopnak’, és ’felvágják az udvaron a fát’. Ne becsüljük le egyik motívumot se!
Ne legyen kétségünk, 2018-ban, ha kell, összeállnak…”
„A király és a fővezér nevét se kell újra tanulni, és a jövőre vonatkozó köszönés is olyan magától értetődő lesz, mint az elvtársazás a Kádár-korszakban. Orbán tarsolylemezt csatol az oldalára, Vona dekázni tanul. Nem nagy áldozat egy országért.
De akkor már a baloldaltól egy kicsit kevés lesz politikai értékelésnek annyi, hogy ’ez most nem jött össze’. Nekik.”
                                                                                                                /Fonódó – Simkó János/


„’Hát eljött, amire ősidők óta vártunk. Történelmi jelentőségű szerdai napnak ígérkezik 2015. április 22-e. Közép-európai idő szerint 19 órakor felbocsátjuk az emberiség első filmes üzenetét egy távoli galaxis civilizációja felé.’ Ez a hír terjed több internetes fórumon, de akit az a boldog reménykedés tölt el, hogy kapcsolatot találtunk valamely idegen civilizációval, az téved. Még sajátunkkal sem igen sikerül… Ám az kétségtelen: a Lámpagyújtogatók című, kultúr sci-fiként meghatározott film alkotói felettébb ügyes reklámhadjárattal vették be – egy idegen civilizáció helyett, egyelőre – Magyarországot.”
„…készült egy film, amely …keretjátékba foglalja …42 magyar előadó- és képzőművész, tudós, sportoló és üzletember válaszait földi létezésünk legfontosabb kérdéseire. Arra, hogy miben különbözünk a többi lénytől, mitől nevezhetjük magunkat embernek, melyik volt az a pillanat, amikor a válaszolók először érteni vélték létezésük lényegét, azaz ’felgyulladt bennük a lámpa’. Mindezt azért, hogy kiderüljön: értelmes, tisztességes gondolkodó ember számára ezek a válaszok, az eszmélkedés tapasztalatai igencsak hasonlítanak, így a válaszok egységes üzenetté állnak össze. Amelyet aztán … rakétával igyekeznek eljuttatni a távoli galaxisba.”
„A dátum nem véletlen: április 22-e a Föld napja. Az üzenetet tartalmazó rakéta elindul tehát, s bár messzi galaxisokba nyilván nem jut el, ám ha csupán a földlakókhoz eljut, már annak is örülhetünk.”
                                                                                         /Film – Űrlényeg – Trencsényi Zoltán/


                                                              
                                                            Idézetek: Népszabadság, 2015. április 22., szerda






2015. április 17., péntek

A Vörös és fekete Kaposváron - világrekord-kísérlet, ám, fehéren-feketén (ezúttal): meghiúsult



Serceg/sistereg a levegő, még szép, hiszen világrekord-kísérlet következik. Kaposvár, Csiky Gergely Színház, 2015. április 15., szerda, főpróba. Stendhal (eredeti neve: Henri Beyle, 1783-1842)-Müller Péter Sziámi-Tolcsvay László Vörös és fekete című, regényes musical műfajúra keresztelt alkotásának startja – ősbemutatója – zajlik Funtek Frigyes rendezésében.
A legelső taktusok (zenei vezető: Faragó Béla) hatalmas levegővételre inspirálók: nincs mese – avagy: éppen, hogy van – csoda születik! Fergeteges nyitó-, csoportkép, bűvkörébe von a Társulat színe-java (koreográfus: Vincze Balázs). Julien Sorel világába (Napóleon utáni periódus) csöppenünk, még inkább: ott, abban létezünk. Hu-juj; ilyesmiért érdemes teátrumba zarándokolni!

Ígéretesnél több, pontosabban: fantasztikus a kezdet. Ámbár nyomban megszólal odabent a kisördög (merthogy láttunk már karón varjút): miképpen lehetséges ezt srófolni?! A pornép soraiból származó főhősünk házitanító kisvárosi (kis stílű) polgármester uraméknál, tüneményes lurkókkal, csuda-klassz, szívünket-lelkünket  mesterien-érzékenyen nyitogató betétdalokkal, -képekkel, majdhogynem sodrással. A Julien (a már ígéretnél jóval több Wunderlich József) és Fouqué (a briliáns Sarkadi Kiss Sándor), az ifjú s a korosabb férfiember közötti örök barátság tényleg olvasztja vaj-énünket az élet-serpenyőben. S aztán utat tör magának a szerelem Julien s a háromgyermekes polgármesterné között, bonyodalmak; magánéletiek és persze közérdekűek is. Mindahány – ember az ember mióta világ a világ – át- meg áthallik mostani korszakunkba, éppen e világi (evilági) bolyongásainkba, térségünk (nem fajsúlytalan) bizonytalanságait, gyarlóságait, bűneit is ostorozva. Tehát minden stimmel, helyben vagyunk (aktuális, találó ki- s beszólogatásokkal is egyetemben) regisztrálhatnánk, csakhogy: a kezdeti magaslati szférákból szépen, lassan, mondhatni komótosan - nem még magasságosabb övezetekbe érkezünk, hanem - ereszkedünk lefelé. Hoppá, de hiszen talajra érkezünk. Nem, nem zuhanás. Sima landolás. Másképpen: hamar, túlontúl hamar elfogy az a bizonyos – kezdeti - szufla.  Dalban, szövegben, cselekményszövésben, képben, mozgásban, úgy az egészben. Mindenben.
Maximálisan korrekt, eszeveszetten munkaigényes, de – fájdalom! - korántsem grandiózus. Az angyal annyira, de annyira át szeretne szállni a légen, és úgy kívánjuk, óhajtanánk mindahányan, s egyszer-egyszer tényleg, majdnem, hipp-hopp; de máris, megint, mégis elillan(t). Teringettét!

Vannak megmagyarázhatatlan dolgok (ki ne tudná?). Amikor egy közös ügyért kivétel nélkül mindenki belead apait-anyait, küszködik, hogy olyan (vész)tartalékait is mozgósítsa, amiről addig még esetleg saját magának sem volt fogalma.  Világrengető – őrült szó, de: nem csak így érdemes? – ambíciói vannak, lehetnek, bármit is ért el korábban, bármi előtt is áll még; nekiveselkedik, töri magát.  Hisz, mer, akar. Sikerül elrugaszkodnom, már röpülök/szárnyalunk is… Hm. Aki meg tudja fogalmazni/fejteni a siker, avagy a gyümölcsérés titkát, avagy azt, hogy most éppen, vajon miért nem…?  Találgatni lehet(ne), elméletekkel tele az emberiség padlása. Át- meg átrághatja magát a halandó az összes munkafázison, jóllehet kinek-kinek legelébb is (leírni könnyű, kivitelezni körömszakasztó) önmagában, legbévül kellene kutakodnia: mit lehetett – tehetett - volna esetleg másképpen? Aztán következhet a közös elemzés, tükörbe nézés: mit gondoltok, ti hogyan érzitek, ez a (világ)csúcsbeállítás vajon most miért nem jött össze?
A néző önző. Kivételes pillanatokra vágyik. Hogy azt mások megteremtsék számára. Ő meg csak szüretelg(eth)essen kedvére… Csakhogy egy, nyugodt lelkiismerettel nevezhetjük úgy, vérprofi csapatmunka eszenciája kapcsán is, meglehet, tanulságosabb lenne azon szintúgy morfondíroznia: lehet, hogy ezúttal pont az ő készülékében van a hiba? Hoppá! Már nehogy ezt kizárjuk!

Óriási fujtatás ide, kesergés oda, attól még: az a bizonyos süveg/kalap megemelendő, legfőképpen is a Társulat előtt!  Az alázat, az odaadás mintaszerű. Fogalmak nem érzékeltethetik igazándiból azt az energiadózist, amit a Vörös és feketébe belepumpáltak.  S mindez perzsel rendezőből, színre álmodó(k)ból, zeneszerzőből, valamennyi kooperálóból.
Ez a világrekord-kísérlet belénk épül, így ahogyan van. Próbatételként. Miért is mondanának/mondanánk le a következő csúcsbeállításról?! Naná!

                                                                                              www.alon.hu                       szp

2015. április 10., péntek

A fény energia - Pintér Béla és Társulata a Weöres Sándor Színházban: fény(szív), (jövő)kép, (szín)ész...


Az, hogy minden titokra fény derül, végtére is vigasztaló, erőt adó. Az úgynevezett kishalak valamennyi rezgése/rezdülése nyomon követhető, ami amúgy persze gyalázat, ember(iség)ellenes bűncselekmény (bár nincs takargatni valónk). Ám a cápák, az aktuális „autokratőr”  hiénái/gazemberei/oligarchái sem kivételek: nem úszhatják meg ifjabb és korosabb guanós irhatáska-belű csúszómászóik sem! Parlamenteresen titkosít(gathat)ják évmilliónyi(?) időkre atomtöltetű aljasságaikat, elkaszinózgat(hat)nak, (föl-le)forgathatnak kontinensnyi – uniós -  közpénzeket, de azt ne reméljék, hogy nem húzzuk/húzzák rájuk a vizes lepedőt, mert: a galaktikai/isteni  menetrend fittyet hány az ő perc-nyájtátiságukra. Ezerszeresen adja nekik vissza az igazságmérő – nem lacafacázó – Ludas Matyi-párti univerzum azt, ami a jussuk; magyarázgathatják bizonyítványukat a poklok poklában tüzes mikrofonba/fűbe harapdálva, sátánka/pártszövetségeske hörgéseit túlgagyizva, -dadogva.
Titkaink. Pintér Béla és Társulata minapi szombathelyi vendégszereplése a Weöres Sándor Színházban mindezekkel is tudatosított.

Hogy mi mindenen kell átmennetek/átmennünk a hatalomtól megtébolyodottak miatt, az azért nem semmi a mostanság ismét/megint szívet s agyat: fényt nélkülöző ürülékgalacsinon. De (mi ne tudnánk?) semmi sem tart örökké! S bár – és nem csak látszólag - a patkány patkány marad(na) irtás után is, de te, jámbor bambuló/bámészkodó, József Attila születésnapja tájékán (meg főképp!) rágódjál, filózzál, tervezzél, végre-valahára rázd gatyába saját magad/magatokat: és ints(etek) be ezeknek – ne(m) tovább; a tiétek/miénk a jövendő!
Igyekszik bennünk rendet vágni Pintér Béla és Társulata, másképpen: bődületesen pontosan bánnak a szikével. Borsódzik a hát, máskor meg a nyak környékén mintha csak-csak lazulna a kötél, s úgy szabadjára hullanak alá bévül emlék-esőcseppjeink. Szipogni majd otthon, csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja… Igaz, még odabent is le-fölhallgató, DNS-mintákat is adó-vevő készülékeket, rögzítőket – revolvereket - helyeztek el a hitványak/ócskák/aljasak; még a sírásunk sem lehet – csak - a miénk. Ahhoz sincs igazándiból jogunk, amitől/amiért megszenved(t)ünk. Még nincs.
A Titkaink arra is szolgál(t), hogy föloltsuk a villanyokat legelébb is önmagunkban, s egymásban, ilyen-olyan (v)iszonyrendszerünkben.

A fény – energia. Fény, kép, ész. Derű, öröm, szépség.
Űzzük el a sötétséget; nem, ez nem fényűzés! Ez – kozmoszon innen és túl – a LÉT/ÉLET.

                                                                                www.alon.hu                                                               szp



 





2015. április 8., szerda

Lenni! Ez nem kérdés… - Weöres Sándor Színház: Hamlet

Rémületes ez a jelen. Gyomorforgató dolgok történnek körülöttünk, bennünk.
Hamletek vagyunk mindahányan; eleinte bizonyosan. Hogy mikor követjük el a legelső merényletet önmagunk s egymás – szeretteink s (vélt avagy valós) rosszakaróink - ellen? S hogy a mészárszék(ek)ben van-e létjogosultsága annak a fogalomnak, amit úgy is hívhatunk: jövendő, kilátás, távlat, perspektíva…?
Czukor Balázs rendező Hamletje a szombathelyi Weöres Színház Márkus Emília Termében nem könnyíti meg a helyzetünket; abszolút nincs ránk tekintettel (bizonyos szempontból). De talán ez a szerencsénk. Hogy nem takargat, direkt a képünkbe vágja: így éltek ti – mióta világ a világ. Nem vagytok kivételek, maiak sem. Sőt!
S hogy mi a csudának csesztet itt bennünket a viszonyaink, a kapcsolataink boncolgatásával, döntés(képtelenség)eink pedzegetésével, látszat- meg pótcselekvéseink megvillantásaival; nem elég nekünk a magunk baja? Ahelyett, hogy kikapcsolna bennünket, bekapcsol egy képmutatás-ellenes szuperprogramot, elkap bennünket a gépszíj, s már nem igazán tudjuk eldönteni, hogy a színpadon velünk történnek meg (avagy sem) a szörnyűségek, avagy mint nézők végezzük napi ilyen-olyan ördögi ténykedéseinket téboly(ultságo)t sugárzó vigyorral.
Ember legyen a talpán, aki ki bír – akar s mer is - igazodni (saját magán s brancsán) ezen a transzcendens lég-/jéggömbön, elektronikus zűrzavar(ok) meg szintetikus csavar(odás)ok közepette. Tényleg: merre, hová a csudába is poroszkálunk, és egyáltalán?
Bajomi Nagy György Hamletje észbontó, frenetikus.  Annyira ember, olykor túlságosan is az (na, aztán most gabalyodunk bele alaposan ebbe az egészbe; de talán mégsem…!), s olyan istentelenül – irdatlanul (csaknem: irgalmatlanul?) misztikus. De hiszen az égiek – mákonyálom? - nélkül nem megy! Mi a csudától van bátorsága ahhoz, hogy legalább ő megpróbálja kihámozni/-nyomozni, hol, mikor, ki(k)ben – miért – fészkel(t) a bűn? Hogy jön ehhez? BNGY-t (bocs!) ez idáig még nem éreztem ilyen fajsúlyosnak; mert még soha nem is kapott ekkora (valódi) lehetőséget, hogy sugározzon, bűvkörébe vonjon, szerintem, mindnyájunkat. Szemétbe a többes számmal: én eddig nem tudtam, hogy ekkora színész. Punktum! Jó-jó, nem mellékesen: Czukor Balázs szemébe sem kell kontaktlencse! (Gondolom, a szakvezetés ezért sem meneszti; még szép!) Ráadásul a többieket is halálpontosan érzékeli. „Belőni” persze csak azt lehet, aki „hagyja magát”. Mertz Tibor (Claudius-apaszellem) minden rezdülése „ül a pályán és a kapuban is”, a még sosemvoltrossz (ez valóban vitathatatlan!), csuda-csuda klassz Csonka Szilviáé (Gertrud) éppúgy, de Szabó Tibor (Polonius) szintén briliáns, Kelemen Zoltán (Laertes/Rosencrantz) csúcspontos, Sodró Eliza (Ophelia) dettó; őt is úgy, de úgy lehet szeretni! Endrődy Krisztián (Guildenstern/Osric) sem kispályás. Naná! Szín-nyerő színi hetes, megspékelve dramaturgvirtuózzal – Khaled-Abdo Szaida -, berendező-, jelmez-, látvány-, zeneművésszel, további artisztikus csapattagokkal.
Rémületes ez a jelen. De a gyomorforgató iszonyatok elleni küzdelme(in)khez ilyen állhatatos, bátor, kérlelhetetlen lórúgások (is) kellenek. Hogy - picikét - Hamletek lehessünk/maradhassunk. S ne csak eleinte…


www.alon.hu