A sátán köztünk (bennünk?) van - avagy az élet-színháznak éppen ezért (is) léteznie kell

Rémület. Megfagy a lég. Zömében diáknézők, délután, 2015. március 26., csütörtök - Szombathely, Weöres Sándor Színház, Sweet Charity. A kristálytiszta – mert ő soha nem volt tisztességtelen, nem akart, képtelen lett volna azzá válni, bárhová is sodorta rossz sorsa – palermói naiva, Charity Masina Valentine brutális  erőszak áldozatává válik. Az ideiglenesen emberarcot öltött sátán, azaz maga az ördög, szétveri a fejét.

Letaglózottak a tizenévesek. Meg mindenki más is. Merthogy ez igazságtalan(ság). Miért volt szükség erre a befejezésre? Jó, jó, annyi mindenen – szörnyűségen - átment Charity, de végre-valahára tényleg megérdemelné, hogy boldog lehessen. És akkor: tessék, megint megvezetik, s a legdermesztőbb: hidegvérrel véget vetnek az életének.

Amúgy is benne van a levegőben órák óta odakint, a teátrum falain túl, a nagybetűs Életben – de, hiszen mindenütt az van, hja, amíg egyáltalán van lét… - egy bődületes fogalom: készakarva.

Az előadásbeli – báránybőrbe öltözött farkas - Oscar Lindquis adóellenőrt idekint úgy hívták: Andeas Lubitz. Foglalkozása: pilóta. Száznegyvenkilenc Ember-életet oltott ki.

Nincs ilyen és mégis van: ennyire rímel – no, hát, persze - színház és való világ.

S itt ülnek ezek a jól nevelt, tiszta szívű lányok és fiúk; és vajon mi lesz Veletek? Ti hogyan élitek túl ezt az egész apokaliptikus mindenséget/szörnyűséget…???

……

Ma van az 53. színházi világnap. A teátrumokban Krzysztof Warlikowski lengyel rendező, a varsói Nowy Teatr művészeti igazgatójának üzenetét olvassák föl, ebből/tőle idézünk: „Nem vagyunk már képesek tornyokat építeni, amelyeket megrögzött makacssággal húzunk fel, már nem védenek meg semmitől, éppen ellenkezőleg, maguk is védelemre és gondoskodásra szorulnak. És mindez életenergiánk nagy részét felemészti. Már nincs erőnk, hogy észrevegyük, mi van a kapuk, a falak mögött. És éppen ezért kell a színháznak léteznie, éppen ebből kellene merítenie az erejét. Hogy belessen oda, ahová nem szabad.”

Charityék-Nagy Ciliék: köszönjük!!!

                               
www.alon.hu                                   
                                                                                                                                       szp

Légikatasztrófa: a bizonytalanság bizonyossága

Mégis kinek/kiknek lehet az érdeke, hogy elterelje valamiről a figyelmet, avagy éppenséggel ráterelje – majd/később/utóbb?

Semmi biztosat nem tudunk a valós okokról-okozatokról, illetve nagyon is sokat sejtet az, ha a pilótafülkében csak egy személy tartózkodott, s az (ha igaz) nem engedte be – nem tudta, nem akarta(?) beengedni – a kollégáját a katasztrófa előtti percekben/pillanatokban?

Zömében német és spanyol utasok, alant francia felségterület…

Megrendült a civil világ, kataklizmát élnek át mindazok, akik számára a részvét még létező fogalom.

Sok neuralgikus gondja, nyűge, aggsága van a - most is - forrongó labdacsunknak.

Legalább kettő szinte szétfeszíti a földgolyó szívkamráit, -pitvarait.

Egy barbár önkényes államszerűség, -féleség(???)  bődületes irtó-hadjáratot folytat a civilizált glóbusz ellen, vallásháború címén; egy másik valamikori világhatalmi pozíciója után áhítozik, s ennek érdekében nem röstell annektálni (elfoglalni/bekebelezni)  félszigetet, testet, lelket, szellemet.

Rémeket látunk?

Csoda-e?

Hess, hess…! Hiszen ez az egész az Alpok felett olyan úgymond „kifinomul(nak tűnik)” a durvasághoz, a kíméletlenséghez, a kegyetlenséghez, az aljassághoz képest.

S még – ez idáig – senki sem jelentkezett, hogy magára vállalja, bevallja: e sátáni gaztettért enyém a felelősség. Ha lehet ilyenkor egyáltalán felelősségvállalásról beszélni…

A bizonytalanság bizonyossága az egyetlen támpont e dráma/gyászeset kapcsán - is.

                                                                                                                               2015. március 26. 10 óra 50 perc
                                                www.alon.hu            

Föld fölött, kéreg alatt – Szombathelyi Weöres Sándor Színház: Sweet Charity

Édes, bájos, aranyos, szelíd, jóságos, emberszerető, örök Éva, mit remélsz égi, mulandó s kéregalatti létforgatagban? Mindig, mindenkor tisztán, makulátlanul andalogsz, szaladsz, robogsz, hogy végre valahára megtaláld életed Ádámját, hogy együtt haraphassatok bele a boldogság almájába. Hogy csak legalább egy picurkát falatkázhassatok belőle, önfeledten, mámorosan, szabadon. Bűntelenül, büntetlenül.

Túlságosan szép is lenne, ha ez beteljesül(het)ne evilági kirándulásotokon. Merthogy itt és most éppenséggel tortúrák sorozatát vagy(tok) kénytelen(ek) elviselni, pedig Te minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy a mosolyodra mosoly legyen a felelet. De téged majd’ mindenki csak használ, ahogyan azt a pillanatnyi érdeke kívánja. Vannak persze kivételek, nincsenek is annyira kevesen, akik szintén mernek álmodni nagyokat, de hamar, túlontúl hamar föladják, a harmadik, negyedik, ötödik, századik kudarc után beletörődnek a sikertelenségbe, alkut kötnek rossz sorsukkal. De te nem ilyen vagy, te soha nem adod fel, csak azért sem, mert meg akarod mutatni a sorstársaidnak is: ide figyeljetek, nekem akkor is sikerülni fog, a jó életbe! Sweet Charity példát mutat: ki lehet szállni a mókuskerékből, emberhez méltó létre termettünk, tehát nekünk – értsétek már meg végre - ez igenis jussunk!

Hogy aztán mégis miért fuccsol be majd’ minden ezen a rongylabdán Évákkal és Ádámokkal…?!

Minderről is szól a Sweet Charity című „mjuzikel” (musical: mai tárgyú témákat feldolgozó énekes, táncos színmű) a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, Béres Attila organizálásában, európai ligás kvalitásokat meg-megcsillantató aktor csoporttal.

Annyi, de annyi vetülete van a produkciónak, amely minden porcikájából sugározza s a szó legnemesebb értelmében azt (is) sulykolja belénk: kérem, ezt nevezik Színháznak, de olyannak, ami személy szerint rólad szól, komám, ne tegyél úgy, mintha te kívülálló lennél, s neked nem kellene – bárhol is poroszkálsz most éppen föld(alatt)i utadon – számvetést készítened: hogyan is állnak a dolgaid? Lehetne éppenséggel csűrni-csavarni, így meg úgy exkuzálni, hogy ez csak játék, legyintgetni, kitaláció az egész, komédia énekre, táncra, csoport puccparádéra, na, jó, a végére megkeseredik a szájíz, de ez csak valami fatális tévedés lehet, velem és körülöttem minden, de minden a legnagyobb rendben, haver…

Valahová, bárhová (azért) jó (lenne) tartozni, igaz; aztán mindenki gondoljon azt, amit akar. Persze nem mindenáron beadni a derekat; megszállott hittérítők, zsebünket metsző, bankszámlánkat lecsapoló brigantik kíméljenek! Brrr! (Nem teszik.) De akkor is megtalál az igazi szerelem, érzem, ez az, ebben most végre biztos vagyok! És tessék: pszichopata/fanatikus őrült az illető, aki annyira megvéd magától, hogy abba – a szó szoros értelmében – belepusztulok. Agyonver. Beledöglik az emberiség.(?) S akkor eljönnek az angyalok – értem; ha nem is igazán értem, de immár következhet(ne) az itteni után a mennyei tisztaság, íme, hát megleltem (égi) hazámat…, egy újabb szín (Madách is megirigyelhetné), szint.

Prostituált az egész világ, s kokott benne minden férfi és nő (ugyebár, jó Shakespeare uram?); e tanulság szintén leszűrhető lenne (ezúttal is), és, hahó, még sem lehet okunk – figyelem: ez már más, néző(pont)i vetület! - a panaszra, sőt, de persze bánjunk csínján a szavakkal, ám ne hallgassuk el s ne legyünk restek: keressünk-kutassunk az emlékezetünkben, vajon részesültünk-e már valami hasonlóan vibráló, könnyes-nevetős, össz-gépészeti musical-adományban valaha is? Hátrébb az agarakkal, hohó, barátocskáim! – nem győzzük hangsúlyozni, de mégis: tegyük a kezünket a szívünkre, s készítsünk leltárt/számvetést! No, akkor… Ugye, hogy ez a Sweet Charity – legalább dobogós?! De inkább…! Nálam „közös befutó” a magyar Hello, Dollyval: hatvanas évek vége, Operett Színház, Psota Irénnel, Feleky Kamillal, Vámos László rendezésében.     

NAGY CILI és CSAPATA: amit műveltek/művelnek; a Magyar Szókincstár (Tinta Könyvkiadó, Budapest) lélekemeléssel kapcsolatos jelentéssorozatait napestig körmölhetném, akkor sem biztos, hogy szószátyár lennék. Valamicskét csak ezúttal: klappolt minden, az is, ami első blikkre úgy tűnhetett, nem. Ott volt az idézőjel, a karikírozás, a túlzás, a csúszás, a hamisság meg minden más is, ahol annak lennie kellett. A metró úgy és akkor jött, hogy az színháztörténet! Mert metróbb a metrónál! Slussz-passz.

Ez a zenés-táncos – etc., etc., etc. – „Az ember tragédiája” csaknem minden égit és kéregalattit megpedzegetett, ami ebben a földi világban így-úgy megrenget/megrendít bennünket.

A vasi Sweet Charity felül- s elmúlhatatlan.

                                                 www.alon.hu            

                                                                                                                                                          szp

              

Mahó Andrea, José Cura, Miller Zoltán - Csemer Boglárka és Csapata: vállaljuk önmagunkat s egymást!

Ízlésesség, szépérzék, csiszoltság, finomság, nagyvonalúság, azaz/avagy: elegancia. Mindezek az ideák, absztrakciók is helyet kérnek bensőnkben, s nyugtatóan hatnak ránk, ha olyanok bűvkörébe kerülünk, akik mindezt sugározzák. Megpihenünk, miközben erőt gyűjtünk, s lendületet kapunk tőlük, hogy csak azért se adjuk föl a továbbiakban álmainkat, forgassuk csak ki a világot a négy sarkából, na, jó, próbálkozzunk meg újra és újra, akkor se adjuk be a derekunkat az ördögnek, amikor már majd’ mindenki hajbókol előtte, megalkuszik; a tisztaságcsomagját ki-ki lazán belehajította a kék bolygó pöcegödrébe.

Mahó Andrea kivételes tehetségű színésznő-dalnoknő és José Cura argentín operaénekes – akit a világ egyszerűen csak mint a negyedik tenort tartja számon (a nagy trió – Plácido Domingo, Luciano Pavarotti, José Carreras utódaként) nemrégiben a Papp László Budapest Sportarénában tündökölt együtt, úgy, hogy maguk közé/köré vonták/vonzották Miller Zoltán páratlan kvalitásokkal megáldott teátristát is, s hármasban tettek tanúbizonyságot arról: semmi más nem számít, csak a tehetség, a befektetett energia s a hivatás mindenekfölött.

Színpadi jelenlét, egymásra hangolódás, frissesség, meglepetés, intellektuális őszinteség, spontenaitás és sportszerűség; az a lényeg, hogy itt és most mit teszünk le együtt – máskor meg külön-külön is - az asztalra. Nem számít hírnév, mit sem ér korábbi, akár kirobbanó sikerzuhatag; mindig csak ma van. Meg persze a holnap, de az oda vezető sínpár lerakásához szükséges energia meg nem spórolható. S öröm, jókedv, professzionalizmus.

Beinteni a sznobizmusnak, főt hajtani minőséggel, természetesen szétkürtölni: csak jó és csak rossz muzsika meg produkció létezik, a többi smafu. A bizonyítás vágya átragad ránk is, miközben persze robog/nyargal a zsigereinkben: vajon mi is így állunk-e neki e világi küldetésünknek? Mert hiszen mindnyájan hivatottak vagyunk valamire, valami jóra.

Tértől, időtől függetlenül. Bárhol e galaktikán.
Történetesen közép-európai fővárosban, vagy éppen vidéki megyeszékhelyen, mondjuk akár Szombathelyen is, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, ahol a napokban a szikrázóan tehetséges Csemer Boglárka (Boggie) és a varázslatos Quartettje kötötte bilincsbe a hallgatóságot akképpen, hogy a szabadságot ajándékozta nekünk. A legtermészetesebb parfüm tisztaságát. Jé, hát ebben a szappanbuborékos, cukormázas, képmutatós, bulvártaknyos mákonyban a lélek legbensőbb húrjain is lehet szólni/muzsikálni? Tényleg nem kell félnünk se önmagunktól, sem egymástól, ha cinkmentes lapokkal játszunk földi létünk idején? Nem is maszatos minden, hanem éppenséggel színes, akár a lélek, akár az emberiségpaletta e planétán? És nem kell szégyellnünk azt, amik leszünk, s ha bátran vállaljuk önmagunkat, érzéseinket, szerelmünket, szomorúságunkat, szomjúságunkat? És soha, sehol ne legyünk, ne lehessünk egymás farkasai. Békeoffenziva - vérontás ellen.  

A nagy változásoknak igenis tőlünk/belőlünk kell(ene) fakadniuk. Az igazság bennünk van, ha az mások igazsága is lehet, s együtt adjuk tovább – cselekedeteink aranyfedezeteként – az olyan eszméket, mint egyenlőség, becsület, tisztesség, tisztelettudás, testvériség, nyitottság, empátia, tolerancia, teremtő erő…

Mahó Andrea, Csemer Boglárka, José Cura, Miller Zoltán s színtiszta szabad Csapataik – gyermekkórus, kvartett, nagyzenekar: „atombiztos háttéremberek”- küldetést teljesítenek. Egymásból építkeznek, hogy belőlük épülhessünk mi is. Hangosan „költöztetik belénk” a csöndet, a spiritualitást, az inspirációt, hogy erőt gyűjthessünk, lendületet kapjunk tőlük/általuk. Hogy csak azért se adjuk föl! Finoman, nagyvonalúan, elegánsan...

                                                                  www.alon.hu                                                  szp

Kissé keletlen a Kossuthkifli - Azért valami jó még kisülhet!

Ha nem is óriási várakozás, de azért izgalom, kíváncsiság előzte meg az új, monumentálisnak ígérkező hatrészes magyar tévéfilmsorozatot, amely Rudolf Péter irányításával született, s vasárnap este tűzte műsorára első epizódját a Duna Televízió.

Egyelőre úgy érezni: keverednek az ízek, s nem lehet bizonyossággal megállapítani az előételből, melyek azok a természetes – avagy mesterséges? - aromák, amelyek dominál(hat)nak a továbbiakban.

A szándék érződik: maradandót kívántak létrehozni az alkotók, s ez már önmagában dicséretes.

Tizenhat éves kamaszunk az első negyed óra után elszenderedett; ez (már)is egyfajta vélemény. Feleségemmel feszülten figyeltünk, miközben regisztrálhattuk: az igényesség süt a vállalkozásból, ám a képes történetbe nem igazán sikerült belefeledkeznünk.

A neves szereplőgárdára nem lehet panasz, anyait-apait beletesz, s ez is lélekemelő, főleg így, március idusán. Haumann Péter konditormestere/cukorművese kiemelkedő alakítás, még inkább: él a képernyőn. A többiek azonban még nem igazán teljesítettek a szánk íze szerint.  Nagy-Kálózy Eszter vén grófnője figyelemre méltó próbálkozás; a sminkesei bizonnyal jelest érdemelnek!

Az első falatkák után igazságtalan lenne az egész menüsorról messzemenő következtetéseket levonni. Nem lankadó étvággyal várjuk a következő fogásokat!           
                                                      www.alon.hu                                                          szp