Little G. és csapata: világcsúcs - Játékkészítő(k): meghiúsult hazai rekordkísérlet - S egy elmeszikra...

Batyujában „pogácsával” – bőröndjében gitárral – indult szerencsét próbálni az Óperenciás tengeren is túlra a népmesei legkisebb fiú, hogy önmagának/országának/világnak megmutassa: mire képes az Ember. Szállodai konyhai mosogatóból - nem ripsz-ropsz, nem hipp-hopp, hanem: kiapadhatatlan tudásszomjától, szorgalmától űz(et)ve/hajtva, saját tehetségkutató viadalain (is) át-átvergődve - a blues koronázatlan királyává változ(hat)ott át. A csodát bensőjében hordozta/hordozza Szűcs Gábor/Little G. Weevil, a földkerekség legnagyobb blues zenei versenyének (Memphis, 2013) győztese. Angol, olasz, spanyol, osztrák, francia zenész társával - Európa top blues zenészeivel - olyan koncertet adott szombaton este a budapesti Trafóban (Kortárs Művészetek Házában), hogy csaknem az egész elcsépelt/elfuserált szókészletünket cserépkályha lángjába kellene hajítanunk, hogy a meg-megmaradó értékörökítők segítségével valamicskét sejtessük: boldogságfölszabadító hormoninjekcióikkal hadat üzentek mai (média)kuruzslók sok évi/évtizedes kúrák/kurzusok roncsoló-gyilkoló hatásai ellen. Megújulási folyamatokat gerjesztettek hallgatóságuk (zsúfolt ház volt) lelkében, szellemében, testében a férfi(művész)barátság teremtő erejével is; katarzisra születtünk, tehát vagyunk, jeligével.  

Egy honi producer, Illés Gabriella gondolt egy nagyot sikerei csúcsán, s nem ment világgá, hanem – talán nem is kis bátorságról téve tanúságot – itthon álmodott nagyot: mi lenne, ha a hazai és a nemzetközi, méltatlanul mellőzött, klasszikus mesehősök – Királylány, Háromfejű Sárkány, Kismalac, Hüvelyk Matyi… – aktivizálódnának/föllázadnának e XXI. századi kütyü, tablet, video, agyleszívó/szívtörős világban, s rábírnák a híres/hírhedt, videós Játékkészítőt arra, hogy őket is iktassa be/vissza az aprónép/ifjúság képi napirendjébe; valamint olvassanak (olvassák őket is)  újra, a saját képzeletük szárnyaljon/szárnyalhasson, hogy rá-, visszatalálhassanak a tiszta forrásvíz csodájára. Az ötletgazda(g)nő pénzt, paripát szerzett (a most még inkognitóban lévő befektető azt ígéri, idővel fölfedi magát – azért ezt alaposan meg kellene fontolnia!), megasztárokat szerződtetett, kibérelte a Duna-parttól kőhajításnyira lévő új Tüske Csarnokot, hogy ott aztán négy nap alatt tizenkét előadáson összesen vagy negyvenezer néző, ország-világ – s nemzetközi impresszáriók - előtt mutassák be azt az eredeti magyar akciómesét/popmusicalt, amely világhódító útjára indul(hatott volna), mint „életed legizgalmasabb színházi és összművészeti produkciója”. Ördög és pokol.

A csillagok állásával azonban valami gubanc lehet(ett); a szombat délutáni (teltházas) előadást látva legalábbis erre jutottunk. Grandiózus volt persze a látvány is, s idézzük csak a rendezőt, Magács Lászlót: „…mi azt próbáljuk elmondani, hogy legyen fantáziánk, meséljük a saját meséinket, és közben egyszer csak kiderül majd, hogy a királylány, a manó vagy épp a sárkány, akiket a színpadon látunk, mi magunk is lehetnénk”. Igen-igen: így is történhetne, azok is lennénk szíves-örömest! De hiszen nem is ezzel volt/van a gond, hanem minden más egyébbel. Legelsősorban azzal: a Játékkészítő a hazai, nevezzük így, kulturális bajnokságban legföljebb – hm, nincs mese! - a tabella középmezőnyében landol(t) 2014-ben. Nemzetközi vizekre navigálni - veszett fejsze nyele.

Little G.-ék csudakoncertje a Trafóban - az egyik szemünk kacag. S mi lennénk a legboldogabb csodafal(atkáz)ók, ha a másik sem könnyezne. Ámbár! Az egyébként barátságos Tüske Csarnokban azért mégiscsak fölcsillant – minden jó, ha (legalább) a vége jó… - egyetlenegy Százszorszép (ne legyünk telhetetlenek!), akit úgy hívnak: Király Linda.

Ugye, hall(asz) bennünket jó Tulipántündér/Titkos Befektető!? Ha valóban hungaricummal szeretné(d) megörvendeztetni a világot, akkor Little G. és a(z élet)mesébe illő, mágikus hangú, sugárzó egyéniségű Linda mögé muszáj komoly, profi hátteret varázsolni, (világ)színpad(ok)ra röptetni őket. Mert szárnyalásra teremtődtek külön-külön és együtt, közösen is. Mindannyiunk garantált nyereségére; Óperenciás tengeren (játék és közönség kikészítőkön jóval) túl.

                                                                 www.alon.hu                                           szp

Szultánia - Tantusz

                                                           Szultánia

                                              

Szlogen

A vejem jól teljesít.

Maharadzsa-mottó

Diktálok/deklarálok, tehát (még) vagyok.

Kiolvasó

Okos enged, Orbán szenved.

Konyec

Leáldozóban a (vezér)csillaga.

Exitus

Aki bújt, aki nem, megyek…!

Ipiapacs

Nem ér a nevem – kosárban a fejem…

                                                        

                                                                     Tantusz

                                                  

(Ahogy) tetszik/nem tetszik…

„Tranzit az egész világ. És átutazó benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében…” (Shakespeare/Szabó Lőrinc nyomán)

Sms-mese

E-mailben szép a nyár,

a Grand /Boulevard/ b u l v á r  fényárban áll...!

Szinte(k)

Egyetemes emberiség – b(l)ogaras ember.

Tantusz (leesett)

„Jééé, gyerekek; haláli ez az élet!”

                                                                                                             

Hajrá, Magyarország! Hajrá, Oroszország!

A tudás/képzettség/szakértelem – s alázat/ember(i)ség/szolgálat - mint nukleáris, a legtöbbek számára a legtermészetesebb energiahordozók békés/kiegyensúlyozott/harmonikus felhasználásában való együttműködésről született megállapodás Magyarország és Oroszország között - adta hírül az MTI (Megbízható Tartalmak Interpretálója). A paktum keretében egyezséget írtak alá (száz)ezres nagyságrendű magyar szellemi-, agyerőművi „blokk” (tovább)fejlesztéséről. Ehhez a több tíz milliárd eurós – tender nélküli - beruházáshoz Oroszország államközi hitelt nyújt Magyarország számára, a futamidő 30 év. A magyar kormányfő úgy véli: kiváló szakmai megállapodást kötöttek.

Ezúttal ebben a formában ezt így el hihetné – hinné is? – neki, no, és orosz partnerének a civilizált világ; tiszta szívből üdvözölné! Álmodozni – azt még, ugye, szabad…?

Az orosz államfő Moszkva-közeli novo-ogarjovói rezidenciáján aláírt szerződés kimondja: saját lábukon állhatnak, saját erejükből boldogulhatnak, saját életüket élhetik mindazok a magyar fiatalok (is), akiknek félévenként – szemeszterenként – akár 15 milliós tandíjat kell fizetniük svájci (illetve más nyugat-európai) magániskolákban. Természetesen nem feltétel, hogy közelebbi-távolabbi rokonságban, barátságban álljanak avagy, klán közeliségtől „szenvedjenek” kormányfővel, avagy annak köreivel, s magától értetődően az sem kritérium, hogy családtagjaik cége évente legalább 2,9 milliárdos állami megrendelést kapjanak/kaphassanak.

Az orosz állami humánenergetikai konszern annyi magyar agyerő-művi blokk pályára állításához, beindításához nyújt segítséget/támogatást, ahány ambiciózus honi fiatal - fajra, nemre, felekezetre való hovatartozás nélkül – csak igényli azt.  S ekképpen nem szorulnak akár országlással pepecselő/bíbelődő, akár nap, mint nap a betevő falatért is megküzdő/robotoló - szüleik, hozzátartozóik apanázsára. Az sem feltétel, hogy felmenőik valamelyike a Nemzet Sportolója (más dolgozatát lenyúló bukott elnök), belvárosi ingatlanokkal zsonglőrködő, avagy kiskorú gyermekét luxusvillával kistafírozó, továbbá bolygókerülő Stones-rajongó…, etc., etc. legyen.

A terveket a magyar kormány rekord gyorsasággal megküldte Brüsszelnek, amely (jéééé!) nem emelt vétót. 

Az illetékes – legesleg-kormányközelibb – miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a beruházásnak köszönhetően, amely máris, azaz 2015. január 2-án indul, éves szinten egyre több és több százalékkal bővülhet a bruttó hazai termék (GDP) és több tíz-, később százezer új, valós munkahely jöhet(ne) létre. A költségek 80 százalékát fedezi majd az Oroszországgal kötendő pénzügyi megállapodás, a maradék 20 százalékot – a tízéves futamidő utolsó szakaszában – Magyarországnak kell finanszíroznia.

A honi ellenzéki pártok üdvözölték a megállapodást. A most formálódó civil szervezetek a facebookon szimpátiatüntetést szerveznek (igaz, egyelőre csak) eme Orbán-Putyin paktum mellett.

Orosz és magyar kormány közeli – immár megbízható - forrásokból úgy tudni, hogy a két korábbi ország-bitorló legmélyebb (földmagma-közeli) pont alá zuhant népszerűségi indexe lassacskán a tengerszint irányába tart, főleg, miután az is kiszivárgott, hogy záros határidőn belül újabb, az egész magyar társadalmat is érintő/átfogó egyezmények aláírása várható, melyek az egészség-, oktatásügy, közlekedés, mezőgazdaság, kereskedelem (…) nyugat-európai színvonalát megcélzó fejlesztését is szolgálják. Mielőbb visszaalakítják a magyar alkotmányt egyetemes emberi jogokat tiszteletben tartóvá, akárcsak a választási törvényt, a munka törvénykönyvét, záros határidőn belül – Oroszország minden tőle telhető segítséget megad ehhez is, miközben a saját belső, emberarcú  reformjait is atomrobbanásszerűen szándékozik végrehajtani – fölszámolják a korrupciót; a sajtó- és a szólásszabadság, a független igazságszolgáltatás is példaadó lesz (ismét) Magyarországon (is), akárcsak a szegénység elleni hatékony/hathatós föllépés… S mindezek a lépések széles társadalmi közmegegyezésen alapulnak majd, azaz az alulról építkezés, valamint a szolidaritás, továbbá az emberi méltóság elvének maximális tiszteletben tartásával valósulnak meg.

S nem maradnak el az azonnali felelősségre vonások sem.

Orbán Viktor, aki – a közös sajtótájékoztatón - derekasan állta a feléje zúduló kérdésáradatot, s a legkényesebb témákat sem kerülte se ki, se meg, arról is szólt, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat az orosz féllel arról is – titkos uniós, amerikai közvetítőként -, hogy az vonja ki csapatait a Krím-félszigetről, s az ő közbenjárásának (is) köszönhetően hamarosan várható, hogy az újabb hidegháborús légkör előidézése – mindenekelőtt a maláj repülőgép lelövése, s más egyéb háborús/civil veszteségek sorának okozása - miatt bocsánatot fog kérni az egész haladó világtól és az érintettektől Putyin elnök. S helyreáll(ítja) a korábbi Rend(et).

Ha a közjó szolgálata napokon belül érzékelhetővé/érezhetővé válik (újra) Magyarországon, akkor a korábbiaknál is nagyobbra tervezett országos – civil – tiltakozásokon/megmozdulásokon nyilván akkor is követelni fogják tíz- s százezrek, majd milliók és milliók, hogy mondjon le Orbán Viktor, hiszen nincs olyan nyugat-európai ország, ahol ne jelentené be távozási szándékát az a miniszterelnök, akiről kiderül, hogy közeli hozzátartozója – a veje – cégének egy esztendő alatt a már említett összegű, 2,9 milliárd forint állami megrendelés „jut(ott)”. Nincs ugyanis olyan néptorok sehol e világon, amely ekkora békát le tud(na)/(akar(na) nyelni. S ez még csak a jéghegy csúcsa (ha képzavar, akkor is). S nincs az az államfő, aki e lemondást nyomban ne fogadná el. Pontosan (többek között) azért is, mert ha ezt nem teszi(k) meg, akkor nem csak ő(k) zuhan(nak) ripsz-ropsz a történelem színpada alatti feneketlen politikai/pokoli süllyesztőbe, hanem a most kétharmadosnak vélt/érzett – februári veszprémi választás ide vagy oda – kormánytöbbség jege még a tavaszi kikelet előtt úgy elolvad, hogy a márciusi ifjak már vizet sem találnak nyomukban/nyomokban sem.

1848-1956-2015; három a magyar igazság. De senkinek sem mindegy, hogy e sarkalatos dátumok kinek-kinek miféle élet-, vagy „halálpálya” modellt, léttörvényt vetítenek /elő(re)/hátra.

Szolgálat/béke/harmónia/szakértelem; mindig és mindig – mindennek, az eddigi rémségeknek az ellenére is – vissza-vissza lehet térni mindezekhez. Olyan nincs, hogy ne lenne kivezető út. Vezekelni sem szégyen, megbocsátani sem alávaló, mindez nép/nemzet/Európa/emberiség sorsához illő/méltó magatartás/cselekedet lehet(ne).

Most (az idén) Angela Merkel német kancellárt választotta az Év Emberének a New York Times, mert Ő: közvetítő. E címet jövőre is kiadják, s minden bizonnyal, meg is osztható. Az MTI (szóval: a Megbízható Tartalmak Interpretálója) szerint két államférfinek jó esélyei lennének. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Oroszország!

                                                        www.alon.hu                                        szp

Fény és végtelen nesztelenség

                                                                                                         „Lelkünkbe gyújts pici gyertyát sokat.”

                                                                                                              (Babits Mihály: Karácsonyi ének)

„Soha nem tudjuk, mit akar mondani rajtunk át az Isten.” (Márai Sándor) Ami természetesen nem azt jelenti, hogy ne lennénk felelősek szavainkért, tetteinkért, mindazért, amit e földi létezés során leteszünk arra a bizonyos – közös – asztalra; ne csak és kizárólag földöntúli sugallatot, erőt (akaratot?) tulajdonítsunk annak, ha valami esetleg mégsem úgy sikerül, mint ahogyan azt elképzeljük, eltervezzük, megvalósítjuk (mert egyszerűen „csak” elrontjuk) s a felelősség(ünk)et ne hárítsuk át magasabb szférák felé.

Mégis azt (is) érezzük valamiképpen, egészen megfoghatatlan - megfogalmazhatatlan – módon, hogy nem vagyunk egyedül. Nem vagyunk magunkra hagy(at)va.

Karácsony tájékán ez az érzés újra és újra megerősödik bennünk. Hiszen nemzedékek tagjai úgymond kézről kézre adják, adhatják a Jézuskát évről évre. Kapjuk, belénk költöztetik, mert – egyébként is – annyira, de annyira vágyunk rá. Elidőzik bennünk hosszabb-rövidebb ideig (megint Márai segítségét kérem: „Az életet nem lehet időre mérni.”), aztán igyekszünk továbbadni, továbbvinni, amennyire csak tudjuk, amennyit csak lehet belőle. Minél többet – többször – sikerül, annyival több marad bennünk, nekünk.

Hát, nem ezért vagyunk?

Az angyaloknak ilyentájt még jobban kinyitjuk belsőnket; a tündérek, a jó(tét) lelkek súgásait fogékonyabban veszik adaptereink; vagy csak azért, mert már advent kezdetekor átállítottuk azokat… (Aztán utóbb vissza mindent, nem ér - megint - a nevem?)

Ha csak és kizárólag egyetlenegy szót szabadna említenem (persze semmiféle kényszerűség sem diktálja ezt, de, ha mégis…) a szeretetünnep kapcsán, akkor az: a fény. Ebben a nagy-nagy télvízi sötétségben még a legpicurkább csillámlásnak is mennyire, de mennyire lehet örülni! Megvilágítás, megvilágosítás. Megvilágosodás.

S aztán jöhet - mert talán ebből következik – minden más: gyöngédség, ragaszkodás, odaadás, kegyelem… Illatok, ízek, időutazás (vissza a gyerekkorba - is), más dimenziókba távozott szeretteink megidézése.

Béke és áldás.

Összekapaszkodás a végtelen nesztelenséggel. Háborítatlansággal.

A csönd hatalma.

Függelékként újfent Márai Sándor: „Az irodalomban, mint az életben, csak a ’hallgatás’ őszinte”, s talán mindeze(ke)n is túl: „Gyertyafénynél messzire is lehet látni”.

                                                                                        www.alon.hu                       szp

                                                                                                                                                 

                                                                                                                                              

                                                                                                                                           

                                                                                                                                                          

Újraszületés - Törőcsik Mari, Varnus Xaver Maár Gyula estje a Zeneakadémián

                                                                               „… az Emberfia azért jött, hogy megmentse,

                                                                               ami elveszett…”  (Máté 18,11)

Az egy esztendővel ezelőtt elhunyt Maár Gyula (1934. augusztus 2. – 2013. december 20.) filmrendező emlékét idézte meg életének/művészetének párja, Törőcsik Mari és a hű barát, Varnus Xaver (1964) közös estjükön az újjávarázsolt Zeneakadémia zsúfolásig megtelt nagytermében, bús/borongós téli estén.

Törőcsik Mari Pilinszkyt olvasott föl - Pilinszky János (1921. november 27. - 1981. május 27.) Baumgartner-díjas, József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő -, Francia fogoly című poémáját: „Csak azt feledném, azt a franciát, kit / hajnalfele a szállásunk előtt / a hátsó udvar sűrűjében láttam…

„S már ette is, már falta is a répát, / mit úgy lophatott a rongyai alatt.”

…- Őrök jöttek érte; / a szomszéd fogolytáborból szökött. / S én bolyongok, mint akkor is a kertben / az itthoni kert árnyai között. / A jegyzetembe nézek s idézem: ’Csak azt feledném, azt a franciát…’ / S a fülemből, a szememből, a számból / a heves emlék forrón rámkiált:/

’Éhes vagyok!’ – És egyszeriben érzem / a halhatatlan éhséget, amit / a nyomorult már réges-rég nem érez, / se földi táplálék nem csillapít.”

Digitális Irodalmi Akadémia: „… miért éppen Pilinszky tudta így, ilyen érvényességgel kifejezni a lágerélményt, századunk szélső szörnytapasztalatát, miért ő, aki nem vett részt benne? Pilinszky nem volt haláltáborlakó, nem tartozott sem a faji, sem a világnézeti üldözöttek közé. Antifasiszta volt természetesen, már csak mély katolicizmusánál fogva is, mint akkoriban minden fiatal költő, de kezdetben úgy tetszett: sikerül kimaradnia a háborúból. Gyenge testalkata, meg-megújuló tüdőirritációi, no meg egyetemista mivolta miatt fölmentették a katonai szolgálat alól, fölmentették 1944-ig. Akkor, a háború végső stádiumában mégis behívták, és légoltalmi tüzérnek osztották be.

…őt is, mint a magyar hadsereg egy jó részét, alakulatával együtt kivitték Németországba. Ott, a német összeomlás lázálom-díszletei közt, ott találkozott a költő a haláltáborokkal, s ez a találkozás fundamentumként épült bele költészetébe.”

A francia fogoly befejező négy sora: „Belőlem él! És egyre éhesebben! / És egyre kevesebb vagyok neki! / Ki el lett volna bármi eleségen: / most már a szívemet követeli.”

Sokk, trauma; ezt mindenki (át)érezheti, hiszen Törőcsik Mari – aki annyira a miénk, mint Pilinszky, akárcsak Maár Gyula - interpretálását a lényünk visszhangozza, visszhangozhatja még/már akkor is, ha csak elképzeljük, lejátsszuk belső videonkon, miképpen is mond(hat)ta! S akinek megadatott az ott-lét, bízvást tanúsíthatja: a csend után kirobbanó tapsvihar azt az elismerést/jutalmat/hálát is jelezte, hogy a förgetege(inke)t Törőcsik Mari el is kergette/kergeti – mióta is: úgy 1955 óta? - a fejünk fölül.

No, így hát korántsem a bánat és a reménytelenség lengte át a termet, hanem hit, remény, szeretet költözött a lelkekbe.  Kibe-kibe belé villanhatott (az is), amiről a páratlan érzékenységű képalkotó művész Maár Gyula ekképpen vélekedett: „Nekem az a kötelességem, hogy minél teljesebben vagy minél jobban tudjam kifejezni azt, amit tulajdonképpen én a saját látásommal el akarok mondani, vagy el akarom képzelni. Ez abból a hitből indult ki, hogy ami engem érdekel, az érdekelhet másokat is”. Velemben, második otthonában – ami idővel az első számúvá lépett elő számára éppúgy, mint Törőcsik Mariévá - fogalmazott így 2010-ben; gondolatait e sorok írója közvetíthette.

A lánglelkű/-elméjű Varnus Xaver (el nem lehet képzelni, miért is nem „dobta meg” ez vagy az a hatalom egy/két Kossuth-díjjal?) pedig a maga természetességével kézen fogott bennünket és (orgona)kalauzolt a kozmoszban s a belső végtelen (micsoda…) útjainkon/szerpentinjeinken/sztrádáinkon. Bach, Mendelssohn, és más óriások is vigyáztak ránk; szeretteinknek éppenséggel nem kellett aggódniuk értünk odahaza, hogy miféle társaságba is keveredtünk e sötét XXI. századi estenden a Liszt Ferenc tér reinkarnálódott zenepalotájában, hiszen magában a mindenségben - nem éppen alávaló negyedben… - látták vendégül a publikumot.

Törőcsik Mari Pilinszky Négysorosát úgy véste föl a lelki kivetítőnkre, bár tél és éjszaka van most éppen e vidéken, s fenyegetettség meg teljes kiszolgáltatottság (megint): „Alvó szegek a jéghideg homokban, / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. /Ma ontják véremet.”-, hogy bármi történt/történik is itt: Krisztus hamarosan, újra megszületik!

                                                                                www.alon.hu                                            szp