„Születésnapi ajándékul kaptam a forradalmat”, így tatja
számon 1956. október huszonharmadikát Pomogáts Béla irodalomtörténész, aki
1956. október 22-én töltötte be huszonkettedik életévét. „Másnap kezdődött
életemnek a legnagyobb élménye, akkor szembesültem igazán a történelemmel, s ez
mindig megőrzendő emléket, hitvallást, hűséget jelentett számomra.”, vallotta
Megfogni egymás kezét 1956-2011 című kötetemben.
A neves irodalomtudós – Széchenyi-díjas, az ’56-os Emlékérem
és Emléklap, a Nagy Imre Emlékplakett tulajdonosa, a Történelmi Igazságtétel
Bizottság (TIB) egyik alapítója, az Ötvenhatos Emlékbizottság szóvivője - az
Írószövetség egykori elnöke (1995-2001-ig töltötte be e tisztet) ma nyolcvan esztendős.
A Jóisten éltesse sokáig erőben, egészségben!
Tőle idézünk: „Az ’56-os forradalom örökségének nincs igazán
erkölcsi jelentősége, ami azért is fájdalmas, mert mi ’56-al kerültünk lelkileg
és erkölcsileg is vissza Európába. Nekünk nagyon sok fájdalmat okozott az, hogy
Európa minket úgy tartott számon, mint egy olyan nemzetet, ami elvesztette a
többi szabad nemzet bizalmát: a Hitler melletti szerepvállalásunk
következtében, a zsidók kiírtása és nagyon sok minden következtében, meg a
rákosi rendszernek az eléggé meghunyászkodó magyar társadalma következtében.
Ezt a bizalmatlanságot, magyarok iránti rossz közérzetet számolta fel egyik
pillanatról a másikra 1956. október 23. Nekünk a magyar forradalom az európai
erkölcsi helyünket alapozta meg, helyezett vissza minket abba a lelki
közösségbe - amibe Szent István óta beletartozunk -, ami sokszor elárult
minket, és amit mi is sokszor elárultunk. A végre egyesülő Európa itt van már
közöttünk, tehát mi is benne vagyunk. Ezért tartom nagy mulasztásnak, hogy ’56
erkölcsi, lelki öröksége nincs igazán jelen a magyar életben, társadalomban.
Pedig nekünk nem az értéktelen termékekkel, nem a politikusainkkal, nem a
szerény gazdasági eredményeinkkel, nem a szélhámosainkkal kell, hogy jelen
legyünk Európában, hanem ezzel az örökséggel.”
(2004 - szp)
