Úti társaságaim, a sajátjaim, bennem/magamban – „ének” az
énemben -, mondjátok, akartok-e lenni? Hááát…
Miután a szavak, a fogalmak kifejlődtek/kifejlődnek bennünk,
akkor/azután kapiskálunk; ha egyáltalán…
Hogy azért – a csuda vigye el! -, kaphattunk volna jobbakat,
igaz, rosszabbakat is.
Bennünket dobott ki (ön)magunknak a sorsautomata, az isteni
(vagy nem is annyira az…) – robot – gyártósor.
És – uramfia!, gyalázat idején - a meósok, vajon, merre
bóklásztak éppen (megint)?
Helyszín: Galaxis tér 777… Idő: Krisztus – melyik? – előtt
vagy után ennyivel és ennyivel. Fény milliárdok, trilliók; világos-e vagy
sötét(ség)?
Garancia- meg fügefalevél; az (elő-utó)írások szerint. S lehet-e
majd – kinél is – reklamálni? Adó-vevőszolgálat, kérem, én nem ilyen lovat
akartam! Eleve: e felvetést (is) miképpen, hol pendíthetnénk meg? Ha…
Fölfelé – meg lefelé – se érdeklődjünk? Mert minek? (Meg nem
is illenék…)
Jég-, esetleg fény/lézerpáncélból előbukkanó tervdokumentációink,
szerkezetvázlataink, egyedfejlődési útmutatóink, menetrend szerinti visszahőköléseink,
kudarcaink grafikonjai; gondol-e - mindezekre - a reinkarnációs masinánk(at megalkotó),
ha igen, melyik az én többszörösöm/hányadosom? Tényleg: mire is számíthat(unk)?
Csak – melyik – (ön)magunkra?
S vajon mekkora a demokrácia,
a szabadság én bennem? Netán önkényuralmam rabigájába hajtom a „feje(i)met”?
Működhet az ellenzék(em)? Nem csukatom le, nem némítom el; a magam alkotmánya –
vajon az enyéim(é) is?! Történelmi hagyományaim – egypártrendszerem,
monopolitikám – veteményeskertjében ápolgatom, öntözöm a gyomjaimat, hogy
kiszorítsák a – bárkim/bármelyikünk számára is – hasznos(?) növénye(in)ket? Aki
nincs velem/velünk, az a víz alá nyomandó; az nincs és nem is lesz
bennem/bennünk; hetedíziglen! Még az írmagja se! Nincs lacafacázás!?
Lakva ismerni meg az embert… Bezony! De ki meri azt
állítani, hogy teljes bizonyossággal kiigazodik, kiismeri magát a saját (úti)
társbérlet-kombinációiban, -variációiban? Ja-jaj!
És mikor dől el – eldől(t)-e valaha is - bennem a „borjam”?
(Felmentő) seregeket mely’ csapataim ellen/érdekében küldök?
Melyik énemé lesz a legvégső szó?
E harcból ki lehet-e evickélni győztesen? Magam-magam?
Magyar-magyar? Európai-európai? Ugye, nem ázsiai-ázsiai? Földre, avagy felszín alá
való vagyok-e, valók vagyunk-e, bennem/bennünk? Elcsúszunk/elolvadunk-e a
jégen, avagy fölragyogunk, -fénylünk az égen?
Hagyjatok kicsit magamra, hagyjuk picinykét magunkra egymást.
Hadd szóljon, dübörögjön, tomboljon legbelsőbb csendünk. Csak türelem, csak
udvariasság; a jó Márai Sándor után, szabadon(?).
Világszótár-készletünk java kukába hajítandó, régi/új fogalomrendszerünk
emelkedettebb/magasabb (nem kivagyibb!) szférák – istenszabású, de emberarcú: tiszta,
eredeti - tartalmával bélelendők...
Úti társaságaink, magamban/magunkban, velem/velünk, bennem/bennünk
– „ének” az énemben/énünkben -, mondjátok, így, ugye, már akartok lenni!?
2014. augusztus 9., szombat - szp
