Kiss Mari/Máli néni tanodája - Avagy: miképpen vészelhetjük át e mai tébolydát? - Weöres Sándor Színház, Szombathely

Beiskolázási időszakban (mostanság) böngészve a továbbtanulási lehetőségek kínálatát, rábukkanhatunk - ha nem vagyunk restek időt, energiát áldozni - az egyik sokat sejtető fakultásra.
Kiss Mari indította-indítja útjára, segítője Füst Milán író, költő, Koltai Róbert rendező, Jordán Tamás direktor és gárdája, kiapadhatatlan tárháza pedig, maga az élet. Nevezzük csak így, egyszerűen: Kiss Mari/Máli néni tanodája.
Helyszín: Weöres Sándor Színház, Szombathely.

Nem kell megijedni (miért kellene?), nem számít, hogy a korábbi bizonyítványainkban miképpen (nem) görbülnek az érdemjegyek. Ide mindenkit fölvesznek, aki batyujában olyan hamuba sült pogácsát szeretne útravalóul magával vinni, ami, ha minél többször csipeget belőle, szinte a végtelenségig (vagy még azon is túl) kitart. S minél többet osztogat szét a szűkebb-tágabb környezetében, miközben rója ilyen-olyan létköreit, akkor sem marad (uramfia!) éhkoppon, a végén.
Éppen ellenkezőleg.

Vacillálásnak tehát nincs itt sem a helye, sem az ideje.
Döntsünk Kiss Mari/Máli néni ránk - fájdalommal, szomorúsággal, szorongással, bizonytalansággal, kiábrándultsággal át-átitatott esendőkre - szabott élet tagozata mellett, amely groteszknek, abszurdnak tűnő (mert sok esetben az is), ám konfliktusoldó, zűrmentesítő lehetőségeket, menekülési útvonalakat vázol, fest, kínál számunkra, mint növendékeknek.

Miképpen is vészelhetjük át e mai tébolydát?
Amely - bizonyos szempontból - hasonlatos ama múlt század harmincas évek végire, amikor is a fanatizmus (akkor, a sátán, Németországból masírozva) pokoli gaztettek sorával pusztított a korábbi nagy világválságtól amúgy is megkínzott kék bolygón-vizesblokkon.
Éppen ezért fektet nagy hangsúlyt a gyakorlati oktatásra is Máli néni/Kiss Mari: hogyan lehet, szabad, kell védekezni, azaz "védőpáncélt hegeszteni" a pökhendiség, a gőg, a felsőbbrendűség, a megaláztatás, a kiszolgáltatottság, a nyomor(úság) ellen?
Ironikusan, fanyarul, érdesen tudjunk reagálni, mesterien-művészien, mosolyogva rögtönözni, tehát fifikásan improvizálni.
Hogy menthessük, akik-amik (még) mentésre, védelemre szorulnak.

Amúgy víg e játék, totál kikapcsol(ód)ás;
annyiban, amennyiben az élet az, szóval: abszolút bekapcsol(ód)ás.

Hát nyugodt szívvel jelöljük csak be Kiss Mari/Máli néni tanképzőjét a felvételi jelentkezési lapokon.
Erről nem szabad lecsúsznunk!

Ferrari Violetta (1930-2014) - "Az egész nagy játék volt..." - Vilcsike meg tudta csinálni!

2013. december 16-án látogattam meg Vilcsikét Budaörsön, egy otthonban.

Akkor még nem tudhattam, hogy az utolsó találkozás...

E hasábokon igyekeztem érzékeltetni a fájdalmat...


1956-ig egy ország Vilcsikéje volt, aki addig és azt követően - Ausztriában és Németországban is - bizonyította: ha valaki valamit nagyon akar, akkor azt meg tudja csinálni!

Még 2004-2005-ben hetente kétszer-háromszor megfordultam budaörsi házában; beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk; 2005 nyarán a Vas Népében 52 részes folytatásban jelent meg élettörténete.

Később is tartottuk a kapcsolatot, sok-sok közös élmény megadatott, a tervezett Ferrai-könyv további epizódokkal egészült ki, mind a mai napig...

Tegnap lezárult.

Vilcsike - 2005-ben - ekképen összegzett:
"A gyermekeimmel és a parnereimmel is jó volt együtt játszani. Felnőttként az egész is egy nagy játék volt. Azt szokták mondani, egy színész, egy nagy színész az nem lehet normális, az nem lehet, hogy a fejére tesz egy papírkoronát, és akkor azt mondja, hogy én vagyok a nem tudom én kicsoda. Ebben ez az óriási. Meg le kell venni magáról a bőrét, mindig, ahogyan a kígyó vedlik; én nem adhatom önmagamat, Vilcsikét. Az nem megy... Amikor Németh Antal az Ophéliámra azt mondta, hogy ő még ilyet nem is látott az egész világon, mint a kis Ferrari, s ezt tényleg így mondta: az szép volt, nagyon szép".

Drága Vilcsikénk! A kis Ferrari örökké él és mindig velünk marad!


Ferrari Violetta temetése 2014. február 8-án, szombaton 11 órakor lesz a buadörsi sírkertben.

Gerinc, tartás: koordináta-korrekció

Újratervezés.
Ugyan hallott már többször is efféléről, de őt aztán az ilyesmi nem igazán érintheti, legyintett mind ahányszor.

A világ legtermészetesebb dolga volt számára: ahogyan ő ül a volán mögött, az a rendjén való.
Eszébe nem jutott kételkedni önmagában, a tartásában.

Az autós szakmában profi rokona jött rá - amikor a járgány egyik biztosítékát cserélte -, hogy gerincnyavalyáinak fő oka lehet: a vízszintes és a függőleges (ülés)szint is fals.

Szóval hosszú évekig rosszul helyezkedett; korrigálni kell a "koordinátákat".

Jó, hát akkor, legyen; üsse kavics!

Mintha a gerince nem deformálódna annyira.

                                                                                                                                  (szp)

Ki nevet a végén?

Ki nevet a végén?
Nemzedékek sorának társasjátéka.
Pofonegyszerű; avagy bonyolult, akárcsak az élet.
Váratlan fordulatokban bővelkedik, improvizációs készségeket igényel, merthogy adj uram, de rögtön (is) dönteni kell, melyik bábuval - énünkkel - merre tovább.

Megtanítanak bennünket minderre?
Célt kitűzni, mérlegelni - váltót állítani.

Sűrű az év eleji menetrend; óvodai, iskolai végzősöknek pláne.

Létpályaudvarunkon melyik szerelvényre kapaszkodjunk föl?
S ha egyszer a kocka el van vetve...
Persze, veszíteni is tudni kell; aztán újra meg újra talpra állni, nekilódulni.
Hol van az (előre) megírva: ki nevet a végén?

                                                         (szp - Jó reggelt, Vas megye! - Vas Népe, 2013. január 9., csütörtök)

Római vakáció Savariában - Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Márton András, Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Nagy Dániel Viktor és társaik, azaz mi, így, együtt

Idecipelik nekünk Rómát télvíz idején.
Vakációzásra csábítanak; mindehhez ki se kell mozdulnunk Savariából.
Akkor hát, miért ne?

Ha a tél azt is jelenti, jégcsapok sokasága (valóságosak egyelőre - szerencsére - nincsenek), a nyári szabadság meg azt (is), hogy szerelem, barátság, felhőtlen öröm, poénöntetek az édes életre(...), szóval évődés, bolondozás, és persze: mind eközben - bár meg-megkísért az ördög számtalan alakban - ráadásul még valóban tisztának is lehet maradni, akkor nem kell ennél több.
Paul Blake Római vakáció, zenés játék Cole Porter dalaival - Orlai Produkciós Iroda, Agora MSH, Csákányi-bérlet: jöhet!

Van nekünk Audrey Hepburnünk, Gregory Peckünk: Tenki Rékánk, Fekete  Ernőnk.
Minden megnyilvánulásukban mások, mint a szokvány.
Az a picurka - valójában már-már a végtelen (hú, de nagy szó!) - finomság, ami belőlük az egész csapat felé, irányunkba, egyre-másra táguló gömbben, életszférában sugárzik, az megsimogat, nevettet-megríkat, vigaszt nyújt, pihentetve életre kelt bennünket.
Kelj fel és járj!
Miért is ne fogadnánk szót?
És lám, működik!

Az együtt rezdülés ritkán érezhető ennyire magától értetődőnek.
Hiszen nincsenek - mert leomlanak a - falak; a műviek-mesterségesek, a körömmel-kézzel-géppel kapart-ásott árkok pedig egyszeriben föltöltődnek, eltűnnek a - jé! - már nem is létező hadszínterekről.
Voltak, nincsenek.
Le lehet már tüdőzni a levegőt, a közösen üzemeltetett patyolat nagyvállalat a "kisembereknek" is enged szusszanni.

Máris könnyebb. Pláne, hogy - végre-valahára - a nemzedékek is keresik-megtalálják egymás kezét, gyertek, csak gyertek, szárnyaljatok csak túl bennünket, rajta-rajta!
Hernádi Judit, Márton András; hát nem (csakis) így kellene?
Dehogyisnem.

Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Nagy Dániel Viktor; persze, hogy nyargalnak, ha ilyen "őseik" vannak.
Pelsőczy Réka rendezőként-karmesterként-irányítóként valamennyi kifutópályát jégmentessé - szabaddá - teszi, hogy bömbölhessenek föl a motorok, s aztán uzsgyi!

Felejtsük el egyszer s mindenkorra a telet; ne csak az Örök Városban, vakáció idején.

                                                                                                         (szp - Szombathelyi 7, 2014. I. szám)